Nyílt nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdettek a Nyugati pályaudvar és annak térségének megújítására, újragondolására jelentette be Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. A pályázat már elérhető, március 1-ig várják a pályamunkákat, március 31-én pedig nyertest hirdetnek.

Fotó: Fürjes Balázs Facebook-oldala

Az államtitkár elmondása szerint az az egyik legnagyobb kihívás, hogy a közösségi közlekedés fejlesztésénél egy négymilliós várostérségben kell gondolkodni, ez az a lakosságszám, amely Budapesten vagy annak olyan környezetében él, hogy napi, heti rendszerességgel kapcsolatban van a várossal, illetve egymillió ember jön be naponta a belvárosba a külső kerületekből és az agglomerációból. Az agglomeráció lakosságszámának növekedésével az autók száma is emelkedik, ezt a nyomást Budapest már nem bírja el, ezért is van szükség a közösségi közlekedés fejlesztésére.

Fürjes Balázs elmondása szerint a pályázóknak meg kell tervezni a mélyállomást, a felszíni peronok elhelyezését, illetve az Eiffel-csarnok újraálmodására is szükség van.

Továbbá meg kell tervezni egy új aluljárórendszert, újra kell gondolni a Nyugati teret, illetve a pályaudvar felújítása során felszabaduló értékes területeket. 

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója elmondta, egy 1902-es tanulmány már azt javasolja, hogy ne legyen zsákutca a Nyugati pályaudvar, össze kell kötni egy alagúttal a Déli pályaudvarral. Tehát a probléma nem új keletű. A szakember elmondása szerint a Nyugati pályaudvar kapacitása elfogyott, miközben a bejövő vonalak mindegyikén lenne igény többletforgalomra. 

Jelenleg naponta 60 ezer ember használja a Nyugatit 70 százalékkal forgalmasabb a Keletinél –, ez az utasszám azonban a fejlesztések által megduplázódhat.

Az európai uniós célok szerint 2030-ra 50, 2050-re pedig 90 százalékkal kell csökkenteni a közlekedés károsanyag-kibocsátását. Ez a cél nem érhető el a vasút szerepének a duplázása nélkül a közösségi közlekedésen belül emelte ki Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója. Hozzátette, a Nyugati pályaudvar felújítása nagy lépés a fenti klímacélok elérése felé.