Októbertől már csak magyar sertés- és marhahús kapható az Aldinál – derült ki az üzlet hétfői sajtótájékoztatóján. A belföldi kínálat bővítését Nagy István agrárminiszter is méltatta, aki bizalmát fejezte ki, hogy az Aldi példáját mások is követni fogják és a vásárlók közül is egyre többen döntenek a hazai mellett.

Fotó: Shutterstock

Az agrárminiszter szerint a vevői tudatosságtól függ a magyar élelmiszeripar jövője, hiszen csak a húsfeldolgozás több mint 21 ezer munkavállalónak ad megélhetést.

Nagy ezen kívül megköszönte a kiskereskedelmi láncoknak és a termelőknek, hogy az élelmiszerellátást a legnehezebb időkben is biztosították, ugyanakkor kiemelte, hogy az ellátási láncok minden körülmények közötti folyamatossága érdekében nemzetstratégiai kérdéssé vált az élelmiszerfüggőség mérséklése. Magyarország szerencsére jól teljesített ezen a téren és a kormány minden eszközzel segíti a belföldi termelőket.

A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, Éder Tamás szerint az Aldi bejelentése jókor jött, hiszen nehéz helyzetben segíti a gazdákat. A termelési költségek megugrottak a takarmány és az energiahordozók drágulása, valamint a munkabérek emelkedése miatt, ám a kereslet nem bővült, így árat nem emelhettek.

Éder továbbá azért is üdvösnek tartja a belföldi beszerzés bővítését, mert a hosszú ellátási láncok működése bizonytalan, és az élelmiszerhiányt tartósan nem lehet elviselni. A nehézségek átvészeléséhez nyugodtabb időkben is azoktól kell vásárolni, akiktől elvárható a folyamatos ellátás.

Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója szerint a magyar partnereknek jelentős szerepük volt abban, hogy soha nem alakult ki áruhiány. Az elmúlt időszak felértékelte a helyi beszerzési forrásokat, de fenntarthatósági szempontok is indokolják a magyar termékek forgalmazását, hiszen sokkal kisebb a környezetterhelésük, mintha más földrészekről kellene ideszállítani. Ráadásul ez a fogyasztóknak is kedvez, hiszen kedvező áron jutnak jó minőségű termékekhez.

Haider szerint a belföldi kínálat bővítését az áruházlánc fejlesztései tették lehetővé. A biatorbágyi hűtőraktárat 6 milliárd forintból bővítették, az áruházaik hűtési kapacitását 4 milliárd forintból fejlesztették. A 151 magyarországi Aldi-üzlet így mostantól csaknem ötvenféle baromfi-, marha- és sertéshúsárut forgalmazhat belföldi beszerzésből, miután a friss baromfihús-kínálatban már korábban elérték a 100 százalékos magyar beszerzési arányt.

Az áruházlánc belföldi vezetője szerint a magyar mezőgazdaság adottságai kiválóak, ezért nagy lehetőségek előtt állhat a külföldi piacokon is. Bejelentette egyúttal, hogy az Aldi hamarosan más termékkörökben is emelni fogja a magyar termékek arányát.