A General Electric 10 milliárdos beruházás keretében mintegy 100 munkahelyet létesít Veresegyházon, a Szijjártó Péter ezen beruházás bejelentése kapcsán elmondta, hogy míg a világgazdaság 2022 végére fogja elérni a járvány előtti teljesítményét, addig Magyarország ezt már az idei év első felére abszolválta.

Fotó: Kisbenedek Attila / FP

A külügyminiszter szerint ez annak, köszönhető, hogy 

miközben globálisan 114 millióan váltak munkanélkülivé, Magyarországon nőtt a foglalkoztatottság, 

köszönhetően annak, hogy a válság alatt is folyamatosan bővítették kapacitásaikat az itteni vállalatok, míg az oltási kampánnyal sikerült két hónap előnyt szereznünk.

Szijjártó elmondta, hogy 

a járvány idején 22 amerikai vállalat hajtott végre beruházásokat Magyarországon mintegy 42 milliárd forint értékben, ehhez 16 milliárd forintot adott Magyarország, hogy megvédjen 14 ezer munkahelyet. 

Magyarországon 1200 amerikai vállalat mintegy 106 ezer embernek ad munkát, akik értékelik Európa legalacsonyabb adóit.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a szerdai párizsi tárgyalásain közel jutottak a kompromisszumhoz a globális társaságiadó-minimumról oly módon, hogy az ne veszélyeztesse a magyarországi beruházásokat és munkahelyeket.

A miniszter szavai szerint jórészt a GE-nek köszönhető, hogy Magyarország tavaly a világ 22. legnagyobb gázturbina-exportőre volt. Tudatta, hogy 2021 első hét hónapjában a kivitel értéke 260 millió dollár volt, így év végére minden bizonnyal rekordot fog dönteni az ágazat teljesítménye. A GE Magyarországon öt gyárat és három kutatás-fejlesztési központot üzemeltet, ahol nagyjából négyezren dolgoznak.