Meghosszabbította korábbi döntését a kormány, ennek értelmében az önkormányzatok 2022-ben sem emelhetik meg a helyi és a települési adókat. Nem vethetnek ki új adókat sem, és tilos meglévő adókedvezményeket eltörölni – derült ki a Magyar Közlönyből.

Fotó: Kovács Attila / MTI

A kormány még tavaly decemberben a koronavírus-járvány miatt rendelt el adóemelési stopot az önkormányzatoknak. Az elmúlt hetekben azonban egyre több olyan településről lehetett hallani, amely 

a bevétel kiesésére hivatkozva adóemelésre készült. 

Így tett volna a VIII. kerületi, józsefvárosi önkormányzat is, amely az építményadót, a telekadót és a kommunális adót egyaránt növelni kívánta 2022-ben. A kabinet a mostani döntéssel erre is reagálhatott.