A győri Széchenyi István Egyetem Európában egyedülálló két féléves drónirányító és -adatelemző szakirányú továbbképzést indított Budapesten – mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Fotó: Török János / Délmagyarország

A VG kérdésére válaszolva elmondta, hogy

a labor 150 millió forintból valósult meg, február óta zajlik az oktatás, 39 hallgató választotta ezt a szakirányt.

Már 2019 óta szoros az együttműködés az ITM és a Széchenyi Egyetem között – tette hozzá a helyettes államtitkár. Kiemelte: már számos olyan haladó technológiát, amellyel a vállalatoknál komoly hatékonyságnövelést tudnak elérni, elvitték az egyetemre. A technológiákból a vállalati együttműködés keretében termékek, megoldások szolgáltatások jöhetnek majd létre. A képzés során a drónirányítás mellett, a mesterséges intelligencia segítségével készült digitális képek adatelemzését is megtanulják a hallgatók – hangzott el a labort bemutató eseményen.

A helyettes államtitkár a felderítő eszközök fontosságát hangsúlyozva elmondta, használják ezeket a szerkezeteket a mezőgazdaságban, a vízgazdálkodásban, és az építőiparban is. Segíthetnek a távközlésben az infrastruktúra felmérésben és az energetikai hálózatok analízisében is fontos szerepet tölthetnek be. Kiemelte: a hallgatók azokkal az alkalmazásokkal is megismerkedhetnek, amelyek a drón által felvett adatokból nyernek ki értékes információkat és ezzel segítik a különböző ágazatok versenyképességét.

„Már az új képzést is meghirdettük” – mondta Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja. A piaci igények validak a szakiránnyal kapcsolatban. A győri felsőoktatási intézmény 50 évvel ezelőtt egy kis főiskolaként indult, mára pedig egy 14 ezer hallgatóval rendelkező universitas. A legfontosabb technológiák már az egyetem oktatási és kutatási fókuszába kerültek. Precíziós gazdálkodással már foglalkoznak az egyetem óvári élelmiszertudományi karán, emellé társult be az a technológia tudás, az az 5G-s mesterséges intelligencia, aminek az egyik eredménye a drónadatelemző képzés – tette hozzá a kancellár. Kiemelte: az egyetem célja, hogy intenzív fejlesztésekben vegyen részt a digitális partnerekkel, az ITM-mel és a vállalati szférával közösen.

A központ létrejöttével kapcsolatban Drotár István, a Digitális Fejlesztési Központ vezetője elmondta, a versenyszférában helyt kell állnia az egyetemnek is. Egyszerre képző- és kutatóműhely is a labor, ami válaszokat ad a technológiai kihívásokra. A képzéssel igyekeznek egy kicsit az IKT-szektorban a munkaerőhiányt is enyhíteni.