Tavaly 275 millió forint árbevételt könyvelt el a 2020-as 316 millió forint után az a hazai orvostechnika eszközpiacon 32 éve jelenlévő családi vállalkozás, ami főleg csípő- és térdprotézisekre specializálódott. Jellemzően a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott betegek 30 százaléka a hazai gyártó által készített csípő-és térdprotézisekkel él, mondta a VG-nek Blaskovics Gábor, a hódmezővásárhelyi Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. ügyvezető igazgatója. 

Tavaly a leggyengébb hónapban 11,5 millióért rendeltek a kórházak eszközt

Tíz évvel ezelőtt még a betegek 50 százalékának a hazai családi vállalkozás biztosította a protéziseket. Tavaly a leggyengébb hónapban 11,5  millió forintért rendeltek tőlük csípő- és térdprotézist a NEAK-finanszírozott kórházak, októberben már 37 millió forintra emelkedett ez a szám. A vállalkozás érzi, hogy az elektív (előre tervezett) műtétek beindultak a kórházakban, de még messze nem rendelnek annyi orvostechnikai eszközt, mint a pandémia kitörése előtt. 

Jelenleg a Metrimed Magyarországon az elsőként beültetett csípőprotéziseknél a második, a revíziós vagyis cserére szoruló csípőprotéziseknél pedig piacvezető cég 

– mondta az ügyvezető.

Fotó: Metrimed

Az alföldi cég a saját fejlesztésű termékei gyártását és forgalmazását is végzi, valamint az implantátum beültetéséhez szükséges eszközöket is gyártja, emellett általános sebészeti és műtéti eszközöket is készítenek. A hazai fekvőbetegellátásban huszonhárom állami és 5-6 magánkórházzal állnak szerződésben – mondta az ügyvezető. 

Tavaly az állami egészségügyben feltorlódott várólisták miatt a magánkórházak részéről is sok megkeresésük volt, egyre inkább közelít egymáshoz az állami és a privát egészségügy rendelésszáma. 

A koronavírusjárvány utáni újrakezdés ugyanakkor lassabban zajlik. A cég specialitása, emelte Blaskovics Gábor, hogy nagyon egyedi és speciális protéziseket is képesek gyártani, egyedi indikációk esetében is sokszor fordulnak a Metrimed Kft.-hez a intézmények.

Az MDR-rendelet miatt fáj legjobban a fejük

Évente jellemzően összesen 3000-3500 csípő- és térdprotézis gyárt a hazai kkv. Az állami kórházak 2020-ban és 2021-ben nagyságrendileg 1500 darab Metrimed által gyártott csípő- és térdprotézist rendeltek meg, a pandémia előtt pedig 3000  darab a csípő- és térdprotézist biztosítottak a fekvőbetegellátók számára. Egy-egy termék általános kihordási ideje 15 év, de optimális körülmények esetén 20 év is lehet – mondta az ügyvezető. A tavaly felhalmozódott több mint 35 milliárd forintos kórházi a hódmezővásárhelyi céget is érintette, körülbelül 100 milliós nagyságrendben tartoztak a Metrimednek is fekvőbetegellátók. Arra a kérdésre, miként élte ezt túl a Metrimed, Blaskovics Gábor elmondta, a 30 alkalmazott fizetését úgy tudták biztosítani, hogy a cég nyereségét fordították a bérekre. 

Hozzátette: egyébként ehhez a kintlevőség halmozódáshoz már hozzászoktak, és pénzügyileg már közel tíz éve úgy tervezik az évet, hogy minden évben hónapról hónapra halmozódik a kifizetetlen számlák száma, amit év végén végül rendeznek. 

Most nem is ez jelenti az orvostechnikai eszközipar számára a legnagyobb problémát, hanem az uniós regula, az MDR (Medical Device Regulation) rendelet – sorolta. Ez ugyanúgy, mint korábban a gyógyszeriparban a szerializáció vagyis az egyedi dobozazonosítás, jelentős financiális többletterhet ró a kis- és közepes vállalkozásokra. Konkrétan egy új protézis bevezetésénél 100 millió forint többletköltséget jelenthet a klinikai kipróbálást is figyelembe véve. Blaskovics Gábor szerint 2022-ben innovációra sem tudnak koncentrálni főleg az MDR-rel kapcsolatos harmonizációs feladatok miatt.

Fotó: Metrimed

A beültetett terméktípusonként ez a költség évente a 10 millió forintot is elérheti. Ezért jelentene óriási segítséget, ha a gyártók a klinikai adatgyűjtés mellett a NEAK az általa működtetett Nemzeti Protézisregiszterhez gyártói hozzáférést biztosítana. Így követhetnék, értékelhetnék a beültetett protéziseket a gyártók. A cég a mérete és a kapcsolódó minőségi szolgáltatások miatt csak a közeli országokba Romániába és Bulgáriába exportál. Ez a hazai forgalom 10  százalékát jelenti.

300 millióra rúg a készletezés is

A cég az összes állami kórházzal, klinikával  megkötött tenderszerződései  alapján saját tulajdonú protéziskészletetéből (méretenként, több darab) kihelyezett raktárkészletet biztosít térítésmentesen, ami támogatja a betegellátás zavartalanságát, a műtét közben ebből a készletből választják ki a betegnek ideális méretű protézist. Ennek fenntartása a huszonhárom állami kórházat figyelembe véve körülbelül 300 millió forint készlet-kintlévőséget jelent a cégnek. 

Amennyiben ezt a kórházak vagy állam megvásárolná, akkor ezt az összeget fejlesztésre fordíthatnánk, javulna a likviditási helyzetünk 

- tette hozzá az ügyvezető.