Elképesztő ütemű áremelkedést gerjesztett a covid miatti bezártság a Balaton környéki ingatlanpiacon, ahol második otthon kerestek és találtak a home office lehetőségét kihasználó tömegek. Kilőtt a kereslet, és kilőttek az árak is, a települések többségén két év alatt megduplázódott, vagy annál is nagyobb mértékben nőtt meg a kínálati átlagár – derül ki abból az exkluzív adatbázisból, amit a VG számára tett elérhetővé az ingatlan.com. Mint ebből látható,  az igazán nagy áremelkedés nem a járvány első hullámában, azaz 2020 májusában jelentkezett, hanem az azt követő évben indult be igazán, és 2021 májusa után, az utóbbi egy évben berobbant. 

Sokat elmond a Balaton parti ingatlan piacról, hogy 

az eladósorba került nyaralók átlagára a legtöbb tóparti településen a százmillió forintot közelíti most, vagy már meg is haladja azt.

Fotó: Kallus György / VG

Az áremelkedés a négyzetméterárakban is látványos: a déli parti településeket magában foglaló Somogy megyében az átlagos kínálati négyzetméterár – az ingatlan.comon elérhető összes nyaraló adatai alapján – 2020 májusában 570 ezer forint volt, tavaly már 690 ezer, most viszont 1,043 millió forint, miután öt tóparti településen is bőven meghaladja a milliós határt. 

Az északi parton az átlagárak szolidabbak, de csak összességében, mert ott jóval nagyobb az árkülönbség az egyes települések között. 

Egyértelműen az északi-parti Tihany a legdrágább Balaton-parti város, ahol most 1,8 millió a a négyzetméterenkénti kínálati átlagár, az ottani eladó nyaralóké pedig 381 millió forint. Kiemelkedő árú luxusingatlanok miatt kerülhetett be Vászoly és Paloznak az élbolyba a jelenlegi hirdetésekben szereplő 360, illetve 319 milliós átlagárral. A legdrágább ingatlanokat kínáló északi-parti települések listáján most például Alsóörs, Balatonakarattya, Balatonfüred, Balatoncsicsó, Balatonalmádi szerepel többek közt Dörgicse és más különleges adottságú helyek között. 

Egyre többen vélik úgy, hogy a csúcsra értek a balatoni ingatlanárak, de amíg van vevő, az eladók nem engednek.

 Mindeközben már látszik, hogy a brutális drágulás eredményeként visszafogottabbá vált a kereslet, amit a hiteldrágulás és a szomszédunkban dúló háborús helyzet még jobban elbizonytalanított szinte minden régióban, így a Velencei-tó, valamint a Balaton északi- és déli-partján egyaránt – nyilatkozta a VG-nek Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Szerinte a következő néhány nyári hónap lehet a legpörgősebb a Balatonon, de a drágulás üteme már lassulni fog.

Akinek volt pénze, a covid elején nagyon gyorsan bevásárolt, most még van egy utánkövetés, de már érzékelhető a lassulás, az árak pedig vélhetően elérték a csúcsot – jellemezte a piacot Urbán Péter, az Engel & Völkers magyarországi cégvezetője a  VG-nek. Rámutatott: az utóbbi két év a belföldi vásárlókról szólt, akik miközben jó befektetést csináltak a vétellel, kifejezetten a használati értéke miatt vásároltak balatoni villákat. Ez a vevőkör az utazási korlátozások idején Budapestről menekülőutat talált a Balatonnál, de várható, hogy ha a következő időszakban már csak évente 2-3 hete ttud eltölteni a tónál, nem fog ragaszkodni a holt tőkéhez, inkább eladja majd.

A luxuspiacon nincs nyaralóingatlan kategória, aki a Balatonnál felső kategóriás házat vásárolt, az minden létező komfortelemet igényelt, amitől télen-nyáron egyformán otthonként használható az ingatlan. Éppen a jó környékbeli infrastruktúra, a télen is üzemelő boltok, éttermek és intézmények miatt értékesebbek az északi-parti települések a déli-part strandszezont kiszolgáló infrastruktúrájával szemben. 

A déli parton a vízpartiakat, az északin a panorámás ingatlanokat keresik és meg is fizetik a luxuspiacon, ahol a 150 százalékos szorzót alapból mindenhol ki lehet tenni az elmúlt két évre– szögezte le Urbán Péter. Az átlagárak a tónál 150 millió fölött kezdődnek, de a milliárdos nagyságrendű vételár sem ritka a luxuspiacon. A négyzetméterár csak az új építésűeknél értelmezhető, ott viszont beszédes: az északi parton a  három milliót is meghaladja, ennyiért pedig már Budapesten is budai szuperpanorámás ingatlanokat lehet vásárolni.

 A covid előtt másfél-kétmillió forint volt az átlagár ebben a szegmensben.

Vízválasztó

A közeli tengerpartok is felértékelődtek a covid alatt, de az Adriára autóval eljutni annyi idő, mint amennyi alatt repülővel elérhető a spanyol, vagy a portugál tengerpart is. Ezek mindegyike komoly alternatíva, és sokak szemében kedveltebb úticél, mint a horvát, ahol a felső kategóriában nem igazán van még megfelelő minőségű és mennyiségű kínálat – tájékoztatott az Engel & Völkers cégvezetője. Tapasztalatai szerint Olaszországot is kedvelik a gazdag magyarok, a toszkán villák körükben is keresettek.

Nosztalgiaturizmus

Német és osztrák vásárlók is érdeklődnek a Balaton iránt, de nem annyian, mint korábban. Új és markáns vevőkört jelent azonban a régi NDK-sok gyermekei, unokái által gerjesztett nosztalgiaturizmus. Sok vásárlóról derül ki, hogy szülei, vagy nagyszülei valamelyike magyar, a hajdani kötődések miatt, gyökereik után kutatva térnek vissza a környékre. Azok a sváb falvak felértékelődnek a környéken, ahol a német kulturális háttér a hagyományőrzés révén még mindig él – tudtuk meg.