Három hazai kockázatitőkealap-kezelő összesen 2,4 milliárd forint összegű befektetéssel támogatja a Continest Technologies Zrt.-t növekedési terveinek megvalósításában. 

A  2019-ben alapított társaság az úgynevezett ideiglenes infrastruktúrák piacán van jelen, összecsukható, azaz helytakarékosan szállítható és raktározható konténerei iránt dinamikusan növekszik a kereslet. Olyannyira, hogy már alapításának második évében, 2020-ban több mint 820 millió forintos árbevételt ért el, amely tavaly már 1,6 milliárdra emelkedett. 

Fotó: Váradi Levente

A mostani tőkebevonással lehetővé válik a Continest Factory második székesfehérvári gyáregységének létrejötte – közölte a cég, amely a jelenleg is meghatározó nemzetközi tevékenységének kiterjesztését, új piacokon való megjelenést is tervez. 

Mint jelezték, az üzembővítéssel megnyíló terjeszkedési lehetőség fókuszában a távol-keleti országok, Afrika, valamint az arab térség állnak.

A tőkeinjekció révén a Székesfehérvár Városi Alap és az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures egyaránt 1-1 milliárd forint erejéig kisebbségi tulajdonosként jelent meg a Continest Zrt.-ben, amelyben a Takarék Kockázati Tőkealap I. most további 400 milliós befektetést hajtott végre. A társaság meglévő tőkebefektetője, a DBH Investment Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Takarék Kockázati Tőkealap I., amely 2019-ben lett kisebbségi tulajdonosa a társaságnak, az akkori tagi kölcsön részét tőkévé konvertálta, amely így 400 millió forintos friss tőkeként jelenik meg. 

„Az új és a meglévő tőkebefektetőinkkel közösen, egy rendkívül stabil finanszírozási háttérrel nyílik lehetőségünk a szintlépésre, valamint arra, hogy újabb piacokon jelenjünk meg, még inkább hozzájárulva ezzel a hazai exporthoz” – mondta el a tőkebevonás kapcsán Tegzes Dániel, a Continest Technologies Zrt. stratégiai igazgatója, hozzátéve, hogy a kapacitás növelése és a gyártástechnológia fejlesztése párhuzamosan valósulhat így meg.

A társaság jelenleg olyan fejlesztéseken dolgozik, mint a komplett konyhatechnológiával felszerelt konyhakonténer, az áruszállításra is alkalmas cargokonténerek, és folyamatban van a vertikális konténer, a termőföld nélküli növénytermesztésre alkalmas felületek kidolgozása. Mindezek mellett a Continest folyamatosan fejleszti medikai és honvédelmi felhasználású konténereit is.