Több mint 790 millió eurót utalt át az Európai Bizottság a Magyarországnak a 2014–2020-as uniós ciklusban járó forrásokból az idei első fél évben, ezzel az aktuális lehívási mutató 73 százalékon áll 

– derül ki az Európai Bizottság statisztikáiból. Ez 6 százalékpontos hazai előny az uniós átlaggal szemben, amely jelenleg 67 százalék. Ahogy a budapesti vizes világbajnokságon a pillangókirály Milák Kristóftól megszokhattuk, úgy hazánknak is van legalább egy testhossz előnye – az EU-átlag előtt. 

Fontos tudni, hogy a programozási időszak hét- plusz hároméves, tehát a támogatások hazahozatalára jövő decemberig van lehetőség. 

Mindenképpen előremutató, hogy Navracsics Tibor, az uniós források felhasználásáért és területfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter a VG-nek adott interjúban már megelőlegezte: a mutató várhatóan még az idei év végéig felkúszik majdnem 82-83 százalékra.

Two,Engineers,Check,Functionality,While,Commissioning,A,Production,Line,In
Fotó: Shutterstock

Így nőtt a tét Brüsszelben

Eredetileg 25,01 milliárd euró jutott volna Magyarországnak a kifutó ciklusban, ám a végösszeg időközben 27,11 milliárdra emelkedett. Ez tehát az Európai Bizottság által folyósítandó összeg, amely kiegészül a 4,93 milliárd eurós nemzeti önrésszel, de a lehívási mutató értelemszerűen a brüsszeli részre vonatkozik. Abból 19,86 milliárd euró már megérkezett, ami 400 forintos devizaárfolyammal számolva 7944 milliárd forintnak felel meg. Ám 

az eddig alkalmazott tervezési árfolyam még a mostaninál erősebb forinttal kalkulált, eszerint a 350-es kurzusnál maradva 6951 milliárd forintnak megfelelő összeg van a zsákban.

Navracsics Tibor azonban arról is beszélt a VG-nek, hogy a tervezési árfolyamot várhatóan felemelik 375-re, aszerint pedig már 7447 milliárd forintot kapunk.

Párhuzamos terhelés a rendszeren

Általános igazság, hogy amikor párhuzamos feladat egy uniós ciklus lezárása és a következő elindítása, az mindig megterhelő, de a magyar fejlesztéspolitikai rendszer most jobb állapotban van, mint hét évvel ezelőtt, gyorsabban, hatékonyabban működik. 

A 2021–2027-es operatív programok alapján elvileg 21,7 milliárd euró kohéziós támogatás (MFF) jár Magyarországnak, a Covid-válság utáni újraindítást szolgáló Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből (RRF) pedig 15,5 milliárd.

Ez utóbbiból eredetileg 7,2 milliárd euró lett volna a támogatás, ez azonban Magyarország kiugróan jó 2021. évi gazdasági növekedése és a bizottság újraszámolási mechanizmusa miatt 5,9 milliárdra csökkent, amelyhez 9,6 milliárd euró visszatérítendő forrás, azaz kedvezményes társul. A régi-új miniszter, az ötödik Orbán-kormány nagy visszatérője azt a célt fogalmazta meg, hogy az MFF és az RRF esetében is sikerüljön még az idén aláírni a megállapodást.

Az elmúlt hónapokra jellemző pályázati pangás után az uniós viták ellenére végre az élénkülés jeleit mutatja a piac. Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet (ECC) ügyvezetője legalábbis arról számolt be a VG-nek, hogy az utóbbi napokban több hazai kis- és középvállalkozást érintő konstrukcióban is történtek kifizetések a 2014–2020-as Ginop esetében támogatás, a 2021–2027-es Ginop Plusznál pedig előleg formájában. 

Jó hírek érkeznek

Adott esetben több százmillió forintos forrásról is szó lehet, amely egy-egy termelő-gyártó ipari cég életében a nehéz gazdasági körülmények között életmentő, ilyen például a Magyar multi program korábbi (Ginop 1.2.7) és mostani köre (Ginop Plusz 1.1.2).

Kisebb léptékű forrás, de a versenyszféra legkisebb szereplőinek nagy segítség a Ginop Plusz 1.2.2 pénzosztása is, ez a Magyar falu vállalkozás-újraindítási konstrukció. Itt olyan gazdasági társaságok, egyéni cégek indulhattak, amelyek 5000-nél kisebb lakosságszámú településen vagy szabad vállalkozási zónában fejlesztenek. Az ECC ügyvezetője szerint legalább ilyen fontos üzenet a vállalati szférának, hogy a Magyar Fejlesztési Banknál újra igényelhetnek 0 százalékos hitelt pénzügyi stabilitásuk megőrzésére a közép-magyarországi régión kívüli kkv-k. A szándékok szerint a hitelprogram segítséget nyújt a vállalkozásoknak a háború és az okozta bizonytalanság áthidalásához. 

A cégek 

  • minimum 1 millió, maximum 25 millió forint hitelre pályázhatnak
  • akár ötéves futamidővel,
  • az igényelt hitelösszegnek pedig akár a 100 százalékát kérhetik előlegként.