Három évvel ezelőtt mindössze kilencezer tanuló volt az iskolarendszerben, akik építőipari szakmunkásoknak tanultak, a 2021/2022. tanévben viszont az építőipari szakmacsoportot választó új diákok száma az előző évi 3000-ről 6500-ra emelkedett – derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből. 

2022.05.18. Kaposvár Pályaorientációs nyílt napnak adott otthont szerdán a KSZC Lamping József Technikum és Szakképző Iskola. Közel száz kaposvári, nagybajomi, mesztegnyői és berzencei diák érkezett, akik a festő, mázoló tapétázó, az asztalos és az épületgépész  képzésen  kívül a fodrász szakma rejtelmeibe is betekintést kaptak. Fotó: Lang Róbert Somogyi Hírlap
Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Mint a szakszövetség hangsúlyozza, ezáltal a szakképzésért felelős minisztérium top 10-es ranglistáján a szakmajegyzék szerinti ágazatokban tanulók létszáma szerint az építőipar a hetedik helyre került. 

A kereseti lehetőségek, a képzés ideje alatt kapható ösztöndíj, a biztos munkalehetőség és az új szakképzési törvény adta lehetőségek egyaránt ráirányítják a szülők és gyerekek figyelmét az építőiparra. 

A javuló munkafeltételek, a nagyobb szakmai odafigyelés, a modern internetes eszközök használata is vonzza a gyerekeket – emeli ki a közlemény. 

Legtöbben Budapesten, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében választják az építőipari szakmákat.

Kőműves, burkoló, festő-mázoló és tapétázó a sorrend

Legnagyobb húzóerőnek az építőipari szakmunkások iránti nagy keresletet, a biztos munkalehetőséget és a növekvő béreket lehet tekinteni.

2022.06.23. Nagykanizsa Kőműves mestervizsga a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. Képen: Horváth Gábor vizsgázó Fotó: Szakony Attila Zalai Hírlap
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Évente mintegy 25 ezer nagy tudású szakmunkás éri el a nyugdíjkorhatárt, akiknek jelentős része ott is hagyja az építőipart. A biztató létszámbővülés ellenére pótlásuk az iskolarendszerben végzettekkel még továbbra sem megoldott. 

Az ÉVOSZ egy nagyszabású pályaorientációs szakmai programra hívta az általános iskolákat és az építési vállalkozókat. 

Az ÉVOSZ tagszervezetei közül az ország különböző pontjáról eddig 40 vállalkozás jelentkezett igényes létesítményeik szakmai bemutatására a 7., illetve 8. évfolyamos általános iskolai tanulók részére a szeptembertől induló tanév elejére. 

 

A megszólított általános iskolák közül 80 tanintézet igazgatója reagált ez idáig pozitívan az építőipari pályaorientációs programban való részvételre.