„Fejlesztjük a regionális vasúti kínálatot: kétórás, ütemes közlekedés a Székesfehérvár–Komárom vasútvonalon” – jelentette be Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár, aki megjegyezte, több mint 12 és fél éve, 2009 decemberében állították le a személyszállító vonatokat az 5-ös számú vasútvonalon. A forgalom már a következő évben, a 2010-es kormányváltás után újraindult, s bár a vonal így megmenekült, azóta mostanáig csupán naponta egy-két járat közlekedik itt mindkét irányba.

Vitézy Dávid MÁV vasutasnap
 

„A Technológiai és Ipari Minisztérium részéről most ezen változtatunk: szeptember 3-tól ezen a regionális vonalon is olyan menetrendet rendeltünk meg, hogy az utasok visszakapják az egész napos mobilitás lehetőségét; kétóránként, ütemes menetrend szerint közlekednek az S150-es személyvonatok. A vonatok Komáromban a Győr felé induló, illetve az onnan érkező S10-es személyvonatokhoz, Székesfehérváron a Budapest felé induló, illetve onnan érkező Tópart InterCityhez csatlakoznak. A tarifarendszerben  marad az átjárhatóság, a vonal mentén érvényes Volánbusz Zrt.-bérleteket a MÁV továbbra is elfogadja a vonatokon” – mondta Vitézy Dávid.