Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés az ellenzéki pártok kezdeményezésére a katatörvény miatt – írja az MTI.

Az ülés délután egy órakor kezdődik.

Az ellenzék azt kívánja elérni, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a katatörvényt.

A Momentum korábban azt közölte, hogy Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető szerint pártja nem vesz részt a rendkívüli ülésen, ezért az várhatóan nem lesz határozatképes.

Az ülés előzetes napirendjén – a napirend előtti felszólalásokat követően – interpellációk, azonnali kérdések és kérdések is szerepelnek, határozatképesség esetén pedig több ellenzéki előterjesztést is megtárgyalnának. A többi között 

  • a rezsiemelés megszüntetéséről,
  • a lakóépületek szigeteléséről,
  • az élelmiszerválság leküzdéséről,
  • a klímabérlet bevezetéséről,
  • valamint az egyes termékek áfamenetességéről

szóló javaslatokat terjesztett a Ház elé az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP és a Jobbik.