A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetniük, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jócskán megnőtt a dolgozó nyugdíjasok száma – tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t. 

Fotó: Kallus György

Míg a kedvező szabályok bevezetése előtt több mint 75 ezren, addig idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak mellett – hangsúlyozta Tállai András. A nyugdíjasoknak csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell megfizetniük, a járulékkal nem kell foglalkozniuk, vagyis az adókedvezmény lényegében 14 százalékos megtakarítást jelent – ismertette. A nyugdíjasok járulékmentességének bevezetését megelőzően, 2018-ban bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, miután levonták tőle az szja-t és a járulékokat. 

Most már csak az szja-val kell számolni, így 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek – jelezte az államtitkár. 

A szabály a vállalkozásoknak is kedvez, a munkáltatók mentesülnek a 13 százalékos mértékű szociális hozzájárulási megfizetésének kötelezettsége alól. Annak ellenére, hogy az orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciós politika erősen megnöveli a költségvetés kiadásait, az érintettek jövőre is számolhatnak a 13. havi nyugdíjjal – közölte Tállai András.