Magyar gazdaság

Nagy Márton: enyhítjük a forintra nehezedő nyomást

Jelentősen enyhülhet a nyomás a forinton, amit a gáz árának drasztikus emelkedése okozott az elmúlt időszakban – mondta el Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy háttérbeszélgetésen, miután az MVM Csoport közölte, hogy halasztott fizetési lehetőséget kapott a Gazpromtól.

Mindkét intézkedés a folyó fizetési mérleg problémájának jelentős enyhítését szolgálja – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy háttérbeszélgetésen, miután az MVM Csoport és a Gazprom megállapodást kötött arról, hogy a következő hat hónapban halasztott fizetési lehetőséget építenek be a köztük lévő szerződésbe, továbbá döntés született a hajdúszoboszlói párnagáz kitermeléséről.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Nagy Márton rámutatott: a gáz és a forint árfolyama az elmúlt időszakban összekapcsolódott, azaz jelentős volt a korreláció a két mutató között, emiatt a gáz árának drasztikus emelkedése folyamatosan nyomás alatt tartotta a forintot, miközben a folyó fizetési mérleget is érdemben rontotta. A mostani döntéstől azt várják, hogy az a teher, ami a hazai fizetőeszközre nehezedett, enyhülni fog. Ez javarészt abból is fakadt, hogy az MVM-nek van egy állandó konverziós igénye, mivel a gázt euróban fizeti meg, ráadásul itt is jött egy változás, az MVM-nek korábbi öt helyett harminc napja van az euró beszerzésére.

A másik lényeges változás, hogy a halasztott fizetés a téli hónapokra vonatkozik, egészen márciusig egy meghatározott árat kell fizetni, az afölötti rész megy halasztott fizetésbe. Elmondása szerint hat hónapra a mai 175 euró/Mwh rotterdami tőzsdei gázár mellett 0,5-1 milliárd euró értékű halasztott fizetés keletkezik.

Ez úgy működik, mint egy ársapka

– mondta. Szerinte ezzel a lépéssel akárhová mehet a gáz ára, nekünk csupán azt az összeget kell megfizetni, ami még elviselhető, ugyanis a felette lévő összeget három esztendőre elnyújtva fizeti meg az állam, amit évente csak egyszer kell teljesíteni. Úgy fogalmazott, hogy ez olyan, mint egy biztosítás.

Ugyanakkor jelezte, azt nem mondhatja el, hogy hol található ez az ársapka a gáz esetén, de azt elárulta, hogy a jelenlegi alatt van.

A másik lépés, ami egy az egyben javítja a folyó fizetési mérleget, az az, hogy a hajdúszoboszlói tárolóból kiszívják a párnagázt. Ezt úgy írta le, hogy a tárolóban van párna- és kereskedelmi gáz, az előbbi egy szükséges gáz, annak mindig ott kell lennie. Minimum 800 millió köbméterről van szó, ami másfél milliárd euró értékű. Ez a kettő együtt nagyon jelentős lépés, több milliárd euróval javítja a mérlegünket, nemcsak ellátásbiztonsági, hanem pénzügyi szempontból is előnyös – hangsúlyozta Nagy Márton. 

 

forint gáz gázszerződés
Kapcsolódó cikkek