Az uniós pénzügyminiszterek tanácsán döntöttünk arról, hogy Magyarország közel 300 milliárd forintot kaphat a fosszilis energiafelhasználás csökkentésére – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. Hozzátette, a több mint 700 millió eurónyi forrás az ország energiabiztonságát erősítheti a következő években.

Rövid időn belül ez a második pozitív hír a kormánytagoktól: szűk egy órával ezelőtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyancsak a közösségi oldalán jelentette be, hogy hetek óta kőkemény vitákat vív Brüsszelben annak érdekében, hogy Magyarország kivételeket kapjon azon szankciós intézkedések alól, amelyek károkat okoznának a magyar embereknek vagy veszélybe sodornák az ország energiaellátásának biztonságát. A tárcavezető jelezte, sikerrel járt, hiszen elérte, hogy

az olajársapka-mechanizmus alól kivételt kapjon a csővezetékes szállítási mód, így Magyarország kőolajellátásának biztonságát már nem veszélyeztetik az intézkedések.

A magyar kormány képviselői elérték azt is, hogy a nukleáris energiához kapcsolódó tevékenységek mentességet kapjanak, így nemcsak a már meglévő atomerőművek működéséhez, hanem a kifejezetten új reaktorok építéséhez szükséges szolgáltatások és termékek is a kivételek közé lettek sorolva Brüsszelben.

Ott, ahol nagy vonalakban megegyeztek az uniós országok nagykövetei a nyolcadik szankciós csomagról Oroszország ellen, a részletek megszövegezése szerdán lesz esedékes – értesült hét európai diplomatától is a Politico. Az újabb szankciós kört Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte a múlt héten, miután Oroszország tartalékosok százezreit mozgósította.