A magyar fogyasztók 62 százaléka előszeretettel használja okostelefonját az internetes vásárlásra és fizetésre, közel a negyedük (23 százalékuk) pedig a boltokban is azzal fizet – derül ki a Visa nyolc régiós országot érintő, Mobilfizetési szokások 2022 című felméréséből.

mobilfizetés
Fotó: Shutterstock

Kiss Ede, a Visa Magyarországért felelős igazgatója a felmérés eredményei kapcsán elmondta: a magyar fogyasztók 74 százaléka keres termékeket és szolgáltatásokat, 69 százalékuk kedvezményeket és akciókat böngészik, 59 százalékuk árakat hasonlít össze, 62 százalékuk pedig fizet is a mobiljával. Ez utóbbi mutatónál viszont némileg elmaradunk a régió többi országától, a cseheknél 68, a lengyeleknél 71, a szlovákoknál pedig 72 százalék ez az arány.

Az online vásárláshoz hasonlóan a magyarok elsősorban a gyorsaság (67 százalék) és a kényelem (65 százalék) miatt szeretnek az üzletekben okostelefonnal egy érintéssel fizetni. Érdekesség, hogy azok között a magyarok között, akik már kipróbálták a virtuális pénztárca használatát a hagyományos helyett, sokan vannak, akik havonta egyszer vagy ritkábban használják hagyományos plasztikkártyájukat: 24 százaléknál jár az arányuk.

Kiss Ede szerint figyelemre méltó, hogy ma már nem csak a Z generáció vagy a technológia megszállottjai számára mindennapos a mobiltelefonos fizetés:

A 45–54 éves magyar válaszadók 75 százaléka tisztában van azzal, hogy az üzletekben fizethet az okostelefonjával, és 22 százalék él is ezzel a lehetőséggel.

 

A mobiltárcás vásárlási tranzakciók értéke
 

„A magyar Erste Bank ügyfélkörének 67 százaléka digitálisan aktív, közülük csaknem félmillió mobiltelefont használ a mindennapi bankoláshoz. Ez a legdinamikusabban növekvő ügyfélszegmens, kortól és státusztól függetlenül” – mondta Harmati László, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. 

Az aktív mobilhasználó Erste-ügyfelek közül 200 ezren napi gyakorisággal fizetnek telefonnal, a mobilfizetési szolgáltatások közül a legnépszerűbb a parkolásidíj-fizetés és a QR-kódos sárgacsekk-befizetés.

 „Nem véletlen, hogy fejlesztéseinkben a mobile-first elv a meghatározó, nemcsak a lakossági, hanem a kisvállalati digitális megoldások terén is” – emelte ki a vezérigazgató-helyettes. Harmati László szerint az Ersténél is az a tapasztalat, hogy a mobiltelefonos bankolás nem feltétlenül függ az életkortól, hiszen az 55 év feletti koroszály körében is egyre gyakoribb az okostelefonok ilyen célú használata.