Ne írja alá a szociális törvény módosítását, hanem küldje vissza megfontolásra a parlamentnek – ezt kérte Novák Katalin köztársasági elnöktől a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ).

Fotó: Kékesi Donát 

A gödöllői polgármester, Gémesi György által elnökölt szervezet arra hivatkozik, hogy a magyarországi szociálpolitikai rendszert új alapokra helyező jogszabály értelmében „az állam a korábbiaknál is kevesebb felelősséget kíván vállalni a polgárai jólétéért és létbiztonságáért”. Kiemelték, hogy a törvénymódosítás hatályba lépése nehezen belátható következményekkel járna a rászoruló polgárok életére.

Válságos időket élünk: a feladat ilyenkor azoknak a társadalmi rendszereknek a megerősítése, amelyeken keresztül biztonságot és védelmet nyújthatunk egymásnak. Az Országgyűlés által elfogadott törvény éppen ezzel ellentétes irányba mutat

– fogalmazott a MÖSZ.

A parlamentben kedden szavazták meg a szociális törvény módosítását 134 igen szavazattal, 54 ellenvoks mellett. Ennek alapján változnak a szociális gondoskodásban részt vevőkre vonatkozó rendelkezések.

Mindenki felelős önmagáért

– egyebek mellett ezt is tartalmazza a szociális törvény módosítása, amely kiemeli az egyéni és hozzátartozói felelősséget az egyén szociális biztonságáért, képességeiket és lehetőségeiket figyelembe véve. A módosítás a polgári törvénykönyv alapján határozza meg a hozzátartozói kört.

A gondoskodási sorban a következő szinten a települési önkormányzatok állnak, azzal a kikötéssel, hogy kizárólag a jogszabályban meghatározott feltételek szerint áll fenn gondoskodási kötelezettségük. Az önkormányzatot követi az állam gondoskodási felelőssége. 

Az állam és az önkormányzat együttműködik az egyházi és civil szervezetekkel

a szociális gondoskodási feladatok ellátásában. A szociális intézmények és intézkedések rendszerének kialakítása és működésének biztosítása az állam és az önkormányzatok feladata.