Szeptember elsején 1237 kilométer már meglévő gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását vette át a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). A társaság az ígéretek szerint a következő 11 évben 538 kilométeren újítja fel a már meglévő útpályát. Ezenfelül épít még 272 kilométernyi új autósztrádát, és 273 kilométer hosszan új sávokkal bővíti a meglévő hálózatot.

Fotó: Bujdos Tibor

A szerződés értelmében az MKIF-hez kerül további 161 kilométer olyan gyorsforgalmi út is, amelynek kivitelezését, építését a Magyar Állam végzi. 

Ezeket összevetve az új autópályák megépítése után a koncessziós cég összesen már 1670 kilométer gyorsforgalmi úthálózatról gondoskodik majd.

A kormányzat egy 35 évre szóló koncesszió keretében bízta meg a céget. Ha ez letelik, a koncessziós társaság egy teljesen felújított, garanciális úthálózatot ad majd vissza az államnak.

Mi, mikor és hol épül?

Eddig azt lehet tudni a fejlesztésekről, hogy egyebek között elindul 

  • az M0-ás tehermentesítését célzó M81-es építése Komáromtól 102 kilométer hosszúságban, Székesfehérvár érintésével Sárbogárdig. 
  • Ez a nyomvonal már M8 néven Sárbogárdtól, az M6-os autópályát érintve a Dunán át egészen Kecskemét északi részéig halad majd, 76 kilométer hosszúságban.
  • A tervek szerint elkészül az M3-as Vásárosnamény és Beregdaróc közötti, 31 kilométeres szakasza, ezzel az M3-as is eléri az országhatárt. 
  • Az M4-es Kisújszállástól Berettyóújfaluig tartó 61 kilométeres része is megépül, ezzel teljessé válhat az M4-es teljes hosszúságában.

Most viszont előkerült egy térkép, amelyen nemcsak ez látszik, hanem az is, hogy milyen dátumokkal tervezik ezeket a beruházásokat.

Az M81-es 2033-ban készülhet el, az M8-as 2031–2032-ben, az M3-as északi csücske pedig 2030-ban esedékes. Az M4-es 2029–2030-ra érheti el a teljes hosszúságát.

VG-grafika

A 2022 nyári keltezésű térképről az is leolvasható, hogy az M3-as Gyöngyös és az M0-s közötti szakaszát (64,5 kilométer) 2030-ra 2-szer 3 sávosra bővíthetik. Ugyancsak sávbővítés történhet 2028-ra az M0-s–Balatonvilágos (74,4 kilométer) szakaszon az M7-esen. Az M1-esen a Bicske és Győr vonalon szintén bővítést terveznek 2027-es és 2030-as dátummal.

Az MKIF más bővítésre is készül a gyorsforgalmi utakon. Ez az M1-en az országhatárig 2031-ig mehet végbe. Felújítások is lesznek, így például az M4-en, az M44-en, az M35-ön, az M7-en vagy az M86-on.

Az állam is aktív maradhat

A koncessziós társaság mellett az állam sem áll le a fejlesztésekkel, de ennek kapcsán bizonytalanságra ad okot, hogy beruházási stop van érvényben a még meg nem kezdett projekteknél. Mindenesetre bővítés lehet az M0-s–Bicske szakaszon, amely 2027-re készülhet az M1-esen 2-szer 3 sávon. Az új építéseknél 

  • az M6-os országhatárig való meghosszabbítása 2024-re,
  • az M44-en a Szentkirály–Lakitelek (39 kilométer) szakasz 2024 és 2026-ra,
  • az M4-en a Törökszentmiklós–Kisújszállás (36 kilométer) szakasz 2026-ra,
  • az M49-en a Mátészalka–Csenger (45 kilométer) szakasz 2029-re, 
  • az M34-en a Vásárosnamény–Záhony közötti 36 kilométeres rész 2027-re várható.