Rekordösszeget fizet az aiMotive nevű magyar szoftvercégért a többek között az Opel, a Fiat és a Peugeot márka tulajdonosa, a Stellantis – derül ki a Széchenyi Alapok csütörtöki közleményéből.

aimotive.com
Fotó: aimotive.com

A befektető az eddigi talán legsikeresebb magyarországi startupüzletként ír a tranzakcióról, amelynek a részletei üzleti titoknak minősülnek, de a közlemény szerint az alapkezelő eddigi legnagyobb eredménye. 

A siker többek között a cég szakszerű fejlesztéseinek is köszönhető a tájékoztatás szerint.

Az önvezető technológiák fejlesztésével foglalkozó aiMotive neves szakmai és pénzügyi befektetőket vont be itthonról és külföldről. A Széchenyi Alapok 2020-ban szerzett tulajdonrészt a szoftvercégben, amit további befektetési körök követtek más beruházókkal közösen. Az új tulajdonos azt ígéri, hogy az évek alatt felépített tudásközpont és a világszínvonalú fejlesztői csapat Magyarországon marad, és még bővül is.

Honlapján a Széchenyi Alapok a belföldi tőkepiac legaktívabb befektetőjeként, a hazai vállalatok első számú tőkebefektető partnereként mutatkozik be. Csaknem 155 milliárd forint vagyont kezelnek és több mint 130 befektetésük van.