Közel 3000 milliárd forintra emelkedik az elérhető finanszírozási források volumene a magyar vállalkozások számára – mondta Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára egy háttérbeszélgetésen, miután a kormány héten bejelentette, hogy 700 milliárd forintból elindítja a Baross Gábor hitelprogramot az Eximbank egésze alatt. Hangsúlyozta, ez a valaha volt legnagyobb kormányzati hitelprogram Magyarországon.

Egyértelmű cél, hogy a gazdasági recessziót elkerülje az ország, ezt a hitelprogram szervesen szolgálja

– mondta, hozzátéve, hogy a bankokkal egyeztettek, és azt várják tőlük, hogy még az utolsó finomhangolásokat hajtsák végre. Ugyanakkor nem csak a pénzintézeteken, az Eximbankon keresztül is lehet jelentkezni.

Február elején indulhat el a program ténylegesen 6 százalékos forintkamat mellett, euróban pedig 3,5 százalékos kamattal. 

Azt is mondta, hogy a jelenlegi vállalati hitelkamatok olyan helyzet elé állították a szektort, hogy a kölcsönhöz jutás gyakorlatilag ellehetetlenült. De azért is szükség volt a program elindítására, mert a koronavírus-járvány alatt elstartolt NHP Hajrá! hitelprogram kifut, lejáratával a vállalati kölcsönök refinanszírozási kockázata jelentősen megnő, mivel a korábbi alacsony, 2,5 százalékos kamatszintekkel szemben a magyar vállalatok 20 százalék feletti hitelkamatokkal szembesülnek.

Save,Money,And,Investment,Growth,Concept.,Businessman,Hand,Holding,Coin Save money and investment growth concept. Businessman hand holding coin on stack coins with white arrows rising. Financial and business, Management money for retire, tax, bank deposit, accounting.
Fotó: Shutterstock

A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram a következő alprogramokból áll:

1. Baross Gábor Újraiparosítási Forgóeszközhitel

2. Baross Gábor Újraiparosítási Beruházási Hitel

3. Baross Gábor Újraiparosítási Zöld Hitel

4. Baross Gábor Újraiparosítási Lízing

5. EXIM Előfinanszírozó Beruházási Hitel

6. EXIM Export Előfinanszírozó Forgóeszközhitel

7. Jövő Exportőrei Beruházási Hitel

8. Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel

Kisgergely Kornél, az Eximbank vezérigazgatója szerint nagyon nagy az érdeklődés a program iránt, arra számít, hogy a forgóeszközhitelre biztosan hatalmas kereslet lesz, míg a beruházási kölcsön várhatóan lassabban fut majd.