Eredményesebb évben bíznak a hazai haltenyésztők. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke lapunknak elmondta: a tavalyi évszázados aszály jelentős mértékben visszavetette a hazai haltermelést, hiszen voltak olyan üzemegységek, ahol a tavak teljesen kiszáradtak. A januári bőséges csapadéknak nagyon örültek az ágazat szereplői, a sok eső feltöltötte a halastavakat, így jó reménnyel tekinthetnek az idei szezon elé a haltenyésztők. A kilátásokat tovább javítja az is, hogy a múlt évi rekordszinthez képest a takarmányok ára is csökkenni kezdett.

20210324 TiszatenyőHegedűs Sándor a fővárosból jár rendszeresen horgászni a településre.Fotó: Mészáros János MJ Új Néplap Hegedűs Sándor a fővárosból jár rendszeresen horgászni a településre.
Örültek a halászok az esős januárnak, a tavalyi súlyos aszály után ismét megteltek a halastavak vízzel. Fotó: Mészáros János / Új Néplap 

„A tavalyi katasztrofális év után eredményesebb szezonban bízunk. A termelés remélhetőleg visszaáll a korábbi szintre, s így a magyar édesvízi hal is ismét elérhetőbb áron kerül majd a fogyasztókhoz” – emelte ki a szakember. 

Németh István megjegyezte, bár a karácsonyi időszakban a korábbi évekhez hasonló árbevétellel zárták a szezont a halászok, az eladott mennyiség mintegy 30 százalékkal elmaradt az átlagostól. 

Magyarul a vásárlók tavaly is ugyanannyit költöttek halra az ünnepek előtt, mint egy évvel korábban, de ebből az összegből csaknem egyharmadával kisebb mennyiséget vihettek haza. A szakember szerint a jelenlegi magas árszint egyértelműen visszafogja az egyébként sem túl magas éves átlagfogyasztást hazánkban.

Az árak alakulását az aszály mellett a termelők költségeinek drasztikus emelkedése is indokolttá tette a múlt évben. A takarmányok mellett az energiaköltségek növekedése súlyos terhet rótt a gazdálkodókra, az Alföldön található halastavakat ugyanis csak szivattyúkkal tudják feltölteni a termelők, a berendezések villamosenergia-igénye pedig jelentős. Számos haltermelő az input anyagok magas ára miatt nem tudta finanszírozni az elmúlt években megszokott mennyiségű telepítést, s tavaly a megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett ki a tógazdaságokból. A csökkenő termelés ellenére a halászok a karácsony előtti időszakban is el tudták látni a kereskedőket jó minőségű, friss édesvízi magyar hallal, hiánytól pedig az új évben sem kell tartani.

A Mahal elnöke úgy véli, hogy a május–júniusi időszakban alakulhat ki szűkösebb kínálat, tényleges hiány azonban csak a horgászokat érintheti, hiszen míg a hazai vizekbe importhalat a jogszabályok miatt nem lehet telepíteni, a fogyasztói piacra – ha szükség lesz rá – ideiglenesen a környező országokból hoznak majd be édesvízi halat az ágazat szereplői.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Dodó Ferenc / Kelet-Magyarország)