A következő napokban sem lesz hiány tojásból, azonban a húsvéti szükségletet még nem fedezi teljes mértékben a belföldi termelés – közölte csütörtökön Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének (MTTSz) alelnöke.

Fotó: Shutterstock

A szakember szerint a behozatal aránya változó mértékben csökken, 2022 előtt 20 százalék körül alakult. Noha a hazai termelők az átlagos havi fogyasztást képesek fedezni, a karácsony és húsvét előtt megugró keresletet csak külföldi szállítmányok segítségével lehet fedezni. A helyzetet nehezíti, hogy 

a vásárlás évről évre későbbre tolódik, egyre inkább az ünnep előtti utolsó napokra marad a vevői roham.

Pákozd elmondta azt is,  hogy a tojás előállítási költségei egyelőre nem változtak nagyobb mértékben, hiszen hiába csökkent az utóbbi hónapokban a takarmány-alapanyagok ára és az energiaköltség, ezek beszerzéséről még tavaly ősszel, magasabb áron kellett megállapodniuk a termelőknek. Abban azonban most bízhatunk, hogy a takarmány-alapanyagok piacán a növekvő kínálatnak köszönhetően csökkennek az árak, valamint a tavalyinál olcsóbb lesz az energia akkor is, amikor a 2024-es termelési ciklusra kell megkötniük a szerződéseket.

Az ellátási pánik elmúlt azonban, és jó hír a termelőknek, hogy az Ukrajnából olcsón érkező tojás egyelőre nem töri le az árakat. Ugyanis az Egyesült Államokban súlyos károkat okozott a madárinfluenza, ezért erős a nemzetközi kereslet, az ottani piac felszívja az európai többlet-tojáskészleteket Pákozd szerint. Hozzátette, hogy 

a helyzet akkor válhat nehézzé, ha helyreáll a termelés a tengerentúlon, és az uniós előírásoknál kevésbé szigorú ukrajnai termelésből továbbra is korlátozás nélkül jöhet tojás az EU-ba.

Az iparági vezető hangsúlyozta, hogy érdemes továbbra is belföldön termelt tojást választani, ez ugyanis garantáltan jó minőségű, továbbá biztosítja a termelés fennmaradását, ezzel együtt az ország ellátásbiztonságát is.

A magyar fogyasztás évente körülbelül 2,3 milliárd darab, utoljára a kilencvenes években esett vissza jelentősebb mértékben. Azóta legfeljebb csak a diéta- és fitnesztrendek befolyásolták valamennyire, de nyilvánvaló, hogy a tojás önmagában is teljes értékű, kiváló élelmiszer – emelte ki a szövetség alelnöke.