Azt kell kitalálni, hogy hova érkezik a labda – ezzel a felütéssel kezdte a beszédét Varga Mihály pénzügyminiszter, aki egyetért azzal, hogy a legfontosabb probléma az infláció, ebben együtt is működik a kormány és jegybank, ami nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértenek.
Varga szerint ha túl magas az infláció, az lefékezi a növekedést, és ha nincs növekedés, akkor veszélybe kerülnek a munkahelyek. Mellékszálként megjegyezte: van moderált infláció is, mint például Japánban. Ezért ha jegybank támogatni akarja a növekedést, a moderált infláció hasznos is lehet.
A pénzügyminiszter szerint ha úgy teszik fel a kérdést, hogy a magas infláció veszélyes-e, arra az a válasz, hogy „mi az, hogy, nagyon is”. Az Eurostat legutóbbi számairól azt mondta, hogy az unió statisztikai hivatala legutóbb 14 százalékos inflációt mutatott Magyarország esetében, mint mondta a mérésekben is van eltérés.