BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnyílnak az állami pénzcsapok, itt a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás

Január 1-jén indul a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás, amelynek keretében 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe ugyanilyen önrész mellett, ami viszont akár kedvezményes hitelből is előteremthető.

„A támogatás lényegében bármilyen felújítási munkára fordítható, és most nemcsak a lakóépület korszerűsítésében érdemes gondolkodni, hiszen a pénzt a melléképületekre, vagy akár a kerti térburkolatok felújítására is lehet költeni” – mondta Juhász Attila az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke. 

otthonfelújítási támogatás
Fotó: Kallus György

A témában kiadott közlemény szerint, pénzbőségre számíthatnak januártól mindazok, akik lakásfelújításban, korszerűsítésben gondolkodnak. A megnyíló állami pénzcsapok közül a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás több olyan nagy volumenű munkára is elegendő lehet, aminek elvégzésén az Újház Zrt. reprezentatívnak tekinthető mintája alapján sokan gondolkodnak. 

A támogatás keretében 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást lehet számlák ellenében lehívni, ha az igénylő ezt további 3 millió forint önerővel kiegészítve összesen legalább 6 millió forint értékű munkát végeztet el. 

Az Újház Zrt. arra volt kíváncsi, milyen munkákat akarnak elvégezni az emberek a ház körül, és azokra elegendő-e ez a forrás. „A munkák típusának meghatározásában az a társaság több mint 5000, pályázati tanácsadásra jelentkező ügyfelétől szerzett adatokat használtuk fel. Ők a közös munkát megelőző kérőívekben arra is válaszolnak, hogy milyen felújítási munkákat tartanának kívánatosnak a házukon, vagy a házuk körül” – mondja Juhász Attila, a társaság elnöke. A pályázni kívánó válaszadók 58 százaléka gondolkodik nyílászáró cserében, 57% kívánja az épület külső homlokzatát leszigetelni, 48% gondolkodik a fűtési rendszer korszerűsítésében. Az energiahatékonyság mellett sokan (51%) gondolkodnak tető, és burkolat (42%) felújításban, ideértve a ház körüli burkolatok (gépkocsibeálló, járda, terasz) felújításokat is.

„A költségbecsléshez az Újház Zrt.-nél adódó alapanyagköltségeket vettük figyelembe, és megkérdeztünk néhány építőipari szakembert ezeknek a munkáknak a 2025 eleji munkadíjairól. A példa kedvéért egy 100 m2 alapterületű vidéki kádárkocka típusú épületet vettünk alapul, amelyből nagyságrendileg 800 ezer darab található hazánkban” – mondja Juhász Attila. Az alábbi árak becslések, amelyek az épület jelenlegi állapotától, a felhasznált anyagok minőségétől és mennyiségétől, valamint a megrendelői igények függvényében nagy mértékben változhatnak.

Tetőcsere, tetőfelújítás a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás keretében

Az Újház becslése szerint a 100 négyzetméter alapterületű családi ház tetőfelújításának a költsége 4-6,5 millió forint között mozog, azaz a legtöbb esetben belefér a maximálisan kihasznált 6 millió forintos támogatási keretbe. Ebből az anyagköltség 2-3, a munkadíj 2-3,5 millió forint lehet – mondja Juhász Attila.

Az ár becslés szélsőértékei közötti legnagyobb különbséget az okozza, hogy a fa tartószerkezetet teljes egészében ki kell-e cserélni, vagy elegendő újra lécezni a meglévő gerendákat. Emellett sok múlik a tetőfedőanyag anyagán és típusán, a szükséges kiegészítők (tetőfóliák, bádogos termékek, ereszcsatornák) mennyiségén és minőségén, valamint azon is, hogy a látszó ereszaljat el akarjuk-e látni lambéria burkolattal.

Miért jó? Nem meglepő, hogy sokan várták ezt a lehetőséget, hiszen 2021–22-ben futott otthonfelújítási program óta nem volt olyan pályázat, ami ezt a munkát támogatta volna, ugyanakkor nagyon sok családi ház szorul tető felújításra az országban. Egy rossz állapotú tető nem nyújt megfelelő védelmet az eső, hó, és a szél terhelés ellen, így a beázások szerkezeti károkat okozhatnak. A tetőszerkezet idővel elhasználódik, a faanyagok elkorhadhatnak, a cserép vagy a palatető megrepedhet, így egy időben történő tetőfelújítás növeli az épület élettartamát. Az új tető javítja az épület külső megjelenését, és növeli annak értékét.

A  Vidéki Otthonfelújítási támogatás lényege

A Vidéki Otthonfelújítási támogatás 5000 fő alatti településeken vehető igénybe lényegében minden házi, vagy ház körüli felújításra, ideértve a tetőcserétől a szigetelésen át, a fűtéskorszerűsítésen keresztül a napelem telepítés, és nemcsak a fő-, hanem a melléképületek felújításában is lehet gondolkodni. Az igénybevételhez nem kell házasnak lenni, elegendő, ha az igénylők együttesen 50 százalékos tulajdonnal rendelkezniük az érintett ingatlanban, de helyben kell lakni, legalább egy 25 év alatti gyermeket kell nevelni; egy éves tb-jogviszonnyal kell rendelkezni, és feltétel az is, hogy az igénylőnek ne legyen köztartozása.

 Homlokzati hőszigetelő rendszer

A 100 négyzetméter alapterületű családi ház homlokzati szigetelése így 2,7 és 4,3 millió forint között mozog, amiből az anyagköltség 1,2-2, a munkadíj 1,5-2,3 millió forint lehet. 

„Ennél a családi ház méretnél lábazattal együtt jellemzően 150 m2 falfelülettel lehet számolni. A példa kedvéért 15 cm-es EPS szigetelőanyaggal, élvédővel és lábazati sínekkel ellátva, ablakkávák kialakításával, színes műgyantás vékonyvakolattal, lábazati XPS szigetelőanyaggal és műgyantás lábazati vakolattal, egyéb apró javításokkal (pl. lámpák, kapcsolók kiemelésével) kalkuláltunk” – mondja az Újház Zrt. elnöke. A végleges árak közötti eltérésben a legnagyobb szerepet így az játssza, hogy a munkához fel kell-e állványozni az épületet. Emellett sok múlik azon, hogy be akarunk-e építeni előregyártott külső ablakpárkányokat, illetve meglepő módon azon is, hogy milyen színt választunk: az erősebb színeknek a nagyobb pigment tartalom miatt drágábbak. 

Ennek elvégzésével a családi házunkon a legnagyobb energiamegtakarítás érhető el. Egy jó homlokzati szigeteléssel ellátott épület nem csak a téli fűtési energia költségek miatt fontos, hanem az egyre melegebb nyarak miatt is, hiszen így akár teljes egészében el lehet hagyni a légkondicionáló berendezést, vagy jelentősen csökkenteni annak használati idejét. Ennek a felújítási formának az esztétikai megújulás mellett az is nagy előnye, hogy kiküszöbölhető a belső falfelületeken a hőhidak kialakulása, amely a páralecsapódásnak és ezen keresztül a penészesedésnek is melegágya lehet, így a komfort javulás mellett jótékony egészségügyi hatása is lesz a szigetelésnek.

Homlokzati nyílászárók cseréje

„Egy átlagos kádárkocka típusú 100 négyzetméteres családi ház esetében jellemzően 1 bejárati ajtóval és 8 átlagos méretű homlokzati nyílászáróval kalkulálhatunk, a példa miatt a legjellemzőbb 3 rétegű üvegezéssel ellátott fehér műanyag szerkezetekkel számoltunk” – mondja Juhász Attila. Így kalkulálva az összes költség 1,2-2,5 millió forintra jön ki, amiből az anyagköltség 1-2 millió, a munkadíj pedig 200 és 500 ezer forint között mozoghat.

„Kétségtelenül itt a legnagyobb az anyagköltségek szóródása, mert az új nyílászáró árában nagy eltéréseket okozhat a profil anyaga, márkája és minősége, a vasalat típusa, az ablakok mérete, de még a profilok színe is, a költségeket pedig jelentősen növelheti, ha külső redőnyt, vagy szúnyoghálót is be akarunk építeni. 

Miért jó? Az elavult nyílászárók nem biztosítanak megfelelő hőszigetelést, ami jelentős energiaveszteséget okoz. Az épületből szökő hő miatt a fűtési költségek növekednek télen, míg nyáron a klímaberendezés használata válik költségesebbé. Az új homlokzati nyílászárók, háromrétegű üvegezéssel és többrétegű profilokkal, minimalizálják a hőveszteséget, ami 10-15%-al csökkenti az épület energiaigényét.


 


 

Kerti térkő burkolat kialakítása

A példa kedvéért egy 50 négyzetméteres beton térburkolati rendszer anyag és munkadíj költségét vizsgáltuk meg, földmunkával, ágyazóréteggel, szegélykő beépítéssel, ami alkalmas lehet akár gépkocsi beállónak, akár kerti szaletli és sütögető elhelyezésére. Az összes költség így számolva 1-1,8 millió forint, amiből az anyagköltség 600 ezer – 1 millió forint, a munkadíj pedig 400 és 800 ezer forint között mozoghat. 

 

Az anyagköltségeket leginkább befolyásoló tényezők az alapanyag típusa, nem mindegy, hogy betonból vagy természetes alapanyagból például gránitból vagy bazaltból készül, utóbbiak jóval drágábbak. Fontos szempont a felületkialakítás, valamint a térkövek vastagsága is, és az egyedi színű vagy mintázott térkövek is jellemzően többe kerülnek, mint az egyszerűbb egyszínű változatok. Térkövezésnél típushiba, hogy a vásárlók a térkövek árára koncentrálnak, holott ez általában a teljes bekerülési költség nagyjából negyede, lényegesen nagyobb tétel az ágyazóréteg (kavics, homok, zúzott kő, beton hordozóréteg) anyag és munkadíj költsége, valamint a burkolatot megtartó szegélyek kialakítása. 

Miért jó? Egy jól megtervezett térburkolat vagy járda biztosítja a kényelmes és biztonságos közlekedést az otthon körül, különösen esős, havas időben, amikor a földfelszín csúszóssá vagy sárossá válhat, továbbá segít az esővíz megfelelő elvezetésében, csökkentve a talajeróziót és a ház körüli vízgyűjtő területek kialakulását, és – mértékkel alkalmazva – növeli a telek esztétikai értékét.

Az Újház árbecsléseiből az derül ki, hogy a támogatási keretből szinte minden sokak által fontosnak tartott munka elvégezhető, sőt akár egyszerre több is megvalósítható. 

A jelzett árak azonban tájékoztató jellegűek. A munkadíjak nagyban függenek az érintett település lokációjától, a fővárosi agglomerációban például jellemzően magasabbak, mint a kisebb gazdasági erővel bíró régiókban. Az építőanyagoknál sokat számítanak a logisztikai költségek, a szállítási, daruzási, csomagolási díjak, valamint a raklapdíjak is, ezért nem érdemes kis árkülönbségért messzire menni, célszerű mindent maximum 50 kilométeres körzeten belül beszerezni. A családi házak épület felújítása előtt ne felejtsük el betervezni a bontási és hulladék elszállítási költséget, ezzel is érdemes kalkulálni. 

Sok remek építőipari szakember van hazánkban, azonban a nem jó kiválasztás sok bosszúságot tud okozni a felújítási munkák során. Az ismeretség jó dolog, de nem garancia semmire, célszerű távolabbi ismerősöket és barátokat is kifaggatni a tapasztalatokról, és érdemes referenciákat kérni az építőanyag kereskedőktől is, ők jellemzően tudnak támpontot nyújtani a térségben dolgozó sokat foglalkoztatott minőségi szakemberekkel kapcsolatban. 

Érdemes élni a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás lehetőségével, mert az állami támogatás lehívásával együtt az ingatlan értéknövekedése, illetve a rezsiköltségek csökkenése lényegében azonnal megtérülő beruházássá teszi a szükséges önrészt akkor is, ha azt a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes hitelből teremtjük elő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.