BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázár János: ez a három város robbanásszerű fejlődésen esik át – jönnek a fejlesztési pénzek

Az építési és közlekedési miniszter Miskolcon tartott sajtótájékoztatót. Lázár János több városfejlesztési tervet mutatott be.

„Stratégiai célkitűzésünk, hogy a szélén lévő településeket, országrészeket érdemben fejlesszük” – fogalmazott Lázár János Miskolcon. 

LÁZÁR János
Lázár János több városfejlesztési tervet mutatott be / Fotó: Kiss Gábor / MTI

A miniszter szerint, ha meg kellene mondani, hogy melyik térségben lesz robbanásszerű fejlődés, akkor 

érdemben az Európai Unió átlagához a Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen háromszög fel fog zárkózni.

Az építési és közlekedési miniszter azt mondta, hogy 

érdemes Miskolc városába más magyar adófizetők, illetve az európai unió állampolgárainak a pénzét elkölteni,

Lázár hozzátette, hogy egy alapvetően munkásvárosban sikerült  kormányerőknek győzniük az önkormányzati választáson, ezek után pedig fontos, hogy rendet tegyenek a közbiztonságban.

„Miskolcon az embereknek, a városnak és Borsod megyének rendre van szüksége. A polgármesternek kell garantálnia  a város rendjét és rendezettségét is” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy ezért támogatnak minden olyan törekvést, ami a közterület megerősítését szolgálja, például a seriffrendszer kiépítését. 

Elmondta, hogy fontos a város gazdasági helyzetének a rendezése is, például a helyi közeledést és a városháza likviditását is meg kell vizsgálni. 

Lázár bejelentette, hogy a leégett barlangfürdőt – amely korábban 1,2 milliárdos árbevételt termelt a városnak –  június 30-ára ismét meg kell nyitni. A fürdő megnyitásához a kormány egymilliárd forintot biztosít.

Hozzátette, hogy 

eddig 16 milliárd forintot csoportosítottak át a Diósgyőri vár felújítására, 2025-ben meg lesz óvva a vár tornya, a több ezer négyzetméternyi területének pedig új funkciót fognak adni.

A miniszter 10 kilométernyi állami tulajdonban lévő útfelújítást is bejelentett első lépésként, a munkálatok összköltsége 3,5 milliárd lesz, majd a maradék 70 kilométernyi állami utat évről évre felújítják. 

Az építési és közlekedési miniszter arról is beszélt, hogy

a MÁV-Volán csoport 20 új buszt vásárol, ebből Miskolc hármat kap,  fel lesz újítva a Miskolc–Tiszai vasútállomás,  a terv, hogy a pályaudvar előtt az ország egyik legnagyobb közlekedési központja jöjjön lére.

Lázár János új szövetséget ajánlott: óriási tartozásról egyezett meg, a kamatokat elengedik

Az építési és közlekedési miniszter szerint a salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk. Lázár János úgy fogalmazott, hogy megmentették Salgótarjánt attól, hogy csődöt kelljen jelentenie.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.