Orbán Viktor miniszterelnök a hét végén felháborítónak nevezte, ami a benzinkutakon történik, ezzel nyilvánvalóan a most már lassan két hónapja tartó áremelkedésre célzott.
Ezek után felmerül a kérdés, vajon min múlik, hogy így felszöktek az árak, és hogyan lehet elérni, hogy végre árcsökkenés álljon be az üzemanyagpiacon.
A hatósági árak újbóli bevezetése aligha lenne szerencsés. Emlékezetes ugyanis, hogy bár a hatósági benzin- és gázolajár bevezetése kedvezett a vásárlóknak, a piaci gyors átrendeződésével ellátási zavart is okozott, emellett a kisebb töltőállomás-üzemeltetők egy részét hátrányos helyzetbe hozta.
A most kialakult árhelyzet azonban többtényezős . Az adó mértéke adott – gyakori kritika, hogy a kormánynak lenne mozgástere az üzemanyagra kivetett magas közteher mérséklésében –, az állami beavatkozás lehetősége pedig csak egy eshetőség.
Az egyik fő probléma, hogy a geopolitika helyzet, mindenekelőtt az izraeli–palesztin konfliktus magasan tartja a kőolaj árát. „Azonban a hosszú távú folyamatok a rendeződés irányába mutatnak. A Brent olaj ára a közelmúltban volt 83 dollár körül is, a múlt héten 82 dollár és a legfrissebb események hatására talán hamarosan 80 dollár alá gyengül” – válaszolta a Világgazdaságnak a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.
Grád Ottó erre alapozva reméli, hogy nem lesz további hazai drágulás, kedvező esetben néhány forinttal eshetnek is az árak.
A főtitkár óvatos optimizmusa dacára le kell szögezni, hogy a hazai kiskereskedelmi árakat
határozza meg. A forint árfolyamáért az olajcégek nem felelnek, viszont a hazai olajfeldolgozó gyenge forintnál a versenytársainál drágábban jut kőolajhoz. Ezért is jó hír a dollár-forint jegyzés alakulása, ami szinte pillanatok alatt 400-ról 395 alá zuhant, és az euró is lejjebb kúszott 413-ról 411-re. Ennek alapján tehát szerdán áresést kellene kihirdetniük a magyarországi nagykereskedőknek.
A Világgazdaság néhány napja (ábrákkal és infografikával) bemutatta a mostani üzemanyagárakhoz vezető okokat és ismertette a piaci kilátásokat Grád Ottó nyilatkozata alapján. Forintban és euróban is összevetve a Holtankoljak adatai szerint régiós összevetésben nincsenek rossz helyen a hazai árak. A benzin Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában és Szerbiában is drágább. (Oroszországban viszont csak a bő harmadába kerül.)
Az Ukrajnában folyó háború miatt térségünkben kiemelt geopolitikai kockázat, hogy mennyire stabil a szállítás a Barátság kőolajvezetéken. Ez az olaj Magyarország mellett kulcsfontosságú a szerbiai NIS finomítónak is. Szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (az általa vezetett tárca közleménye szerint) bejelentette, hogy elkészült a megvalósíthatósági tanulmánya annak a kőolajvezetéknek, amely a magyar és a szerb hálózatokat köti majd össze. A beruházáshoz körülbelül három évre van szükség.
Ugyanakkor egy tavaly decemberi hír szerint a vezeték már a jövő év végére elkészülne. Mi több, már 2023 júniusában közzétették, hogy Szijjártó Péter szerződést írt alá a 128 kilométer hosszú magyar–szerb kőolajvezeték építéséről, bár akkor az átadás tervezett idejéről nem érkezett hír.
Egy szintén tavaly decemberi, de szerb–orosz megállapodást említő Interfax-jelentés viszont a szerb pancsovai (Pancevo) finomító Magyarországon keresztüli ellátásáról számolt be. Eszerint az ahhoz szükséges leágazás 300 kilométer hosszú lenne és 2026-ra készülne el. Átadásának köszönhetően Szerbia már nem kizárólag Horvátországon át jutna olajhoz.
Ugyanakkor az az ukrán nyilatkozat, amely szerint Ukrajna kész blokkolni az olaj tranzitját a Barátság olajvezetéken, kétségessé teszi a magyar–szerb olajvezeték feltöltésének kilátásait – mutat most rá egy orosz lap.
Hozzátehetjük, hogy szélsőséges esetben, vagyis ha leállna a Barátságon a tranzit, a vezeték ugyanis katonai célponttá is válhat.
Egy lapunkhoz eljutott piaci vélemény szerint emellett hátrányos az olajellátás, így az üzemanyagárak szempontjából is, ha egy országnak egyetlen olajfinomítója van, főleg, ha annak nem vagy nem kellően diverzifikált a beszerzése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.