„Ma egy olyan amerikai vállalati beruházást jelentünk be, amely már az új korszakába lépő magyar–amerikai gazdasági együttműködésnek egy fontos eredménye” – jelentette be Szijjártó Péter csütörtökön.
A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a Diligent az eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást hajtja végre, amely állami támogatással érkezik Magyarországra. Elmondta azt is, hogy a beruházás célja, hogy olyan kutatások legyenek itthon, amelyek kockázatemeléssel, auditálással foglalkoznak.
A beruházás értéke 37 milliárd forint, ehhez add hozzá magyar állam 8 milliárdot, így a meglévő 450 munkahelyhez további 124 munkahelyet hozz létre az amerikai cég a magyar fővárosban.
Szijjártó emlékeztetett, hogy Magyarországon 1200 amerikai vállalat van jelen, mintegy 100 ezer embernek ad munkát.
Az elmúlt 10 esztendőben 140 olyan amerikai beruházás jött Magyarországra, amelyhez a magyar kormány pénzügyi támogatást biztosított és ezek a beruházások 19 ezer új munkahelyet jelentenek a magyar gazdaságnak
– mondta.
„Természetesen folytatjuk a tárgyalásokat amerikai partnereinkkel annak érdekében, hogy a közeljövőben is még több jó hírről, még több beruházásról tudjunk önöknek beszámolni, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy 2025 a magyar gazdaságnak egy remek éve legyen” – mondta.
A Diligent a világ egyik vezető vállalatirányítási, kockázatkezelési szolgáltatója, amelynek megoldásait több mint 25 ezer vállalat több mint egymillió vezetője használja világszerte. A cég által kifejlesztett szoftver igazgatósági tagok, felső vezetők és más vezető pozícióban lévő munkavállalók számára nyújt átfogó képet auditokról, kockázatot jelentő vagy a biztonságot fenyegető tényezőkről, a szervezet megfelelőségi mutatóiról például az üzleti magatartás és a fenntarthatóság terén.
A cég magyarországi első beruházását Szijjártó még 2020-ban jelentette be, az amerikai vállalat elsősorban felsőfokú végzettségű munkavállalókat vett fel és vesz majd fel a később bővítés alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.