Az OTP Bank lett az év bankja a tizenkilencedik Mastercard – Év Bankja versenyen, ahol kilenc kategória három szegmensében hirdettek győztest. Az OTP Bank elhozta a Dily Banking díját is, az Innovation szegmesben a K&H Bank, a Beyond Banking szegmensben pedig a Gránitbank nyert – derül ki a Mastercard pénteki közleményéből.
Márkus Gergely, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója méltatta a verseny csaknem húszéves múltját, és örömét fejezte ki, hogy ma már több kategóriát is díjaztak, nemcsak a banki alaptevékenységeket. Így osztottak ki díjakat olyan területeken is, mint a kiberbiztonság, a nyílt bankolás vagy a fintech együttműködések.
Az igazgató szerint az iparág nemzetközi szinten is elismerésre méltó munkát végez újabb területeken is.
A verseny kilenc kategóriájában a legjobb szolgáltatások, termékek, megoldások vagy épp kampányok és programok is díjakat kaptak. A pályázatokat a hagyományoknak megfelelően nagy presztízsű szakmai zsűri értékelte minden kategóriában.
A Mastercard – Az év bankja fődíjat idén az OTP Bank kapta, mely elnyerte a Daily Banking szegmens díját is, hiszen ezen a szegmensen belül Az év prémium banki ajánlata és Az év fiataloknak szóló pénzügyi megoldása kategóriák első helyét is elhozta. Az év üzleti szegmensnek szóló programja díjat a MBH-BUPA kapta.
A K&H Bank nyert az Innovation szegmensben, miután első helyet ért el Az év könnyű és kényelmes bankolási élménye kategóriában. Az év kiberbiztonsági edukációs kampánya elismerést a Gránit Bank, Az év nyílt bankolás alapú megoldása díjat az OTP Bank kapta.
A Beyond Banking szegmens győztese a Gránit Bank lett, mely elhódította Az év marketingkommunikációs kampánya díjat is, míg Az év CSR-kezdeményezése díjat az UniCredit Bank nyerte el. Az év fintech együttműködése kategóriában a BinX bizonyult a legjobbnak.
Különdíjat vehetett át a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank KiberPajzs programja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.