Február 10–13. között, más információk szerint február 12-én vásárlásmentes napot, napokat szerveztek Magyarországon. Ez lényegében egy bojkott a magyarországi boltok ellen a magas árak, azon belül is a magas élelmiszerárak miatt.
A fejlemény hátteréről a Világgazdaság is írt. Az akció szervezése eddig körülbelül annyiból állt, hogy különböző magánszemélyek közzétették a közösségi médiában, hogy vásárlásmentes napot hirdetnek, és vegyenek benne részt minél többen.
Az első bojkott híre éppen így terjedt szét, kétségtelenül nagy elérést produkálva a Facebookon. Az eredeti poszt 35 ezer megosztásig jutott el, vagyis reálisan kijelenthető, hogy
százezrek találkozhattak vele valamilyen formában az interneten.
A valóság azonban egészen más terep, és finoman szólva sem lehetett azt tapasztalni a magyarországi boltokban, hogy bezuhant volna a forgalmuk. Ennek ellenére úgy tűnik, nagy a lelkesedés, és máris megjelent az újabb felhívás a bojkott folytatására, sőt állandósítására.
Csütörtökön tették közzé, hogy miután „többen jelezték, hogy csatlakoznának a vásárlásmentes nap folytatásához”, rendszeressé teszik az akciót. „Minden héten csütörtökön vásárlásmentes nap, add tovább” – zárul a bejegyzés.
A Világgazdaság körkérdést intézett a nagy magyarországi boltláncokhoz, és arról érdeklődött, milyen hatással volt a működésükre a vásárlásmentes nap kezdeményezése. Megkeresésünket megkapta
Közülük egy kivétellel senki nem kívánt nyilatkozni a témában, ehelyett a magyarországi kereskedelmi szektort képviselő szervezethez irányították lapunkat. Az egyetlen kivétel a CBA volt, amely rövid, de egyenes választ küldött arra a kérdésre, hogy tapasztalnak-e bármilyen hatást a boltok forgalmában annak kapcsán, hogy vásárlási bojkottot szerveztek Magyarországon a közösségi médiában.
Nem érzékelünk semmilyen változást a vevőszámban és a forgalomban sem
– reagált Fodor Attila kommunikációs igazgató. A többi boltlánc tehát nem kívánt beszámolni a bojkott esetleges következményeiről – inkább az valószínűsíthető, hogy a CBA-hoz hasonlóan ők sem érezték meg a vásárlásmentes napot, napokat –, az általuk javasolt kereskedelmi szervezet illetékese azonban általánosságban már kommentálta a kialakult helyzetet.
Az a közös érdek, hogy a fogyasztás nőjön Magyarországon – erről beszélt a Világgazdaságnak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Kozák Tamás szerint ez egyöntetű célja a kereskedelem politikai irányítóinak és szereplőinek egyaránt, hiszen a fogyasztás elmaradása, adott esetben kiesése rossz mindenkinek.
A konkrét bojkott kapcsán megjegyezte, hogy az üzenete nem feltétlenül világos, hiszen elsődlegesen napi fogyasztási cikkekre hirdették meg, amelyeknek a megvásárlása ütemezhető. Elhalaszthatják egy-két nappal a megvásárlásukat, de utána akkor is meg kell venni a tejet. Tehát ennek a fogyasztási struktúrára összességében nincs hatása. Azt hozzátette, hogy tartós cikkeknél a vásárlás elhalasztása már hosszabb távú hatással bírhat.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bojkott közgazdasági megalapozottsága sem kiforrott. Kozák Tamás azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon versenytárs típusú árképzés van, a választék bőséges, rengeteg helyettesítő termék rendelkezésre áll.
A boltok polci árait alapvetően a beszerzési árnyomás határozza meg,
így aztán egy vásárlásmentes akciónak aligha lehet hatása a kiskereskedelmi árképzésre. Azt is látni kell, hogy a forgalom visszaesése nemcsak a kereskedőket érintheti, hanem a hazai élelmiszer-termelők, -feldolgozók már elért piaci pozícióit is veszélyeztetheti.
Ettől függetlenül a bojkott második felvonása nem marad el, sőt a tervek szerint állandósulhat. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy számottevő, tömegeket elérő kezdeményezés bontakozik ki, de idővel erről biztosabb következtetéseket is le lehet majd vonni.
Állandósulhat a bojkott a magyarországi boltokban: újabb vásárlásmentes napot hirdettek
Minden jel szerint nem egyszeri kezdeményezés volt a héten zajló vásárlásmentes nap. A bojkott folytatódik, de erősen kétséges, hogy lehet-e bármilyen módon érdemi hatással az élelmiszerárakra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.