Pontos számokat közölt a Világgazdaság kérdésére a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója Budapest pénzügyi helyzetéről. Kiss Ambrus az általa tartott háttérbeszélgetésen elmondta, mennyi iparűzési adó folyt be az idei első részlet befizetéséből, és azt is, mennyi pénz van jelenleg a főváros folyószámláján.
Karácsony Gergely főpolgármester jobbkeze először is arról beszélt, hogy csütörtökön mérföldkőhöz ér Rákosrendező óriásprojektje: a fővárosi önkormányzat 50 százalékos tulajdonában lévő Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BMK) várhatóan tulajdonjogot szerez, miután átutalja a magyar államnak a vételár első részletét, csaknem 13 milliárd forintot.
Ezt követően a főváros és Lázár János minisztériuma, illetve a MÁV között kezdődnek tárgyalások, 60 napon belül megszülethet a használati megállapodás, majd pedig
a nyáron akár a mestertervet is be tudják mutatni, mi épüljön Rákosrendezőn.
A fenti utalást a BMK eredmény-tartalékából fedezik. Karácsony Gergely ugyanakkor nyilatkozatot tett, amelyben vállalta összesen 30 milliárd forintnyi vételár átutalását az állam felé, ez az első két részlet összege. Az első, nagyjából 13 milliárdos részt tehát egy másik 17 milliárdos követi majd. Amikor lapunk rákérdezett, ennek mi lesz a forrása, Kiss Ambrus azt mondta, a nagy részének szintén a BMK, a fennmaradó részt pedig például a visszakövetelt szolidaritási hozzájárulásból teremtik elő.
Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ennek tárgyában egyelőre perek sorozata zajlik, konkrét összeg még nincs belőle. Tény azonban, hogy született már jogerős bírósági döntés a főváros javára, de ennek nem része a visszafizetés, csak eljárásrendi hibákat állapított meg.
Mindenesetre Kiss Ambrus most némiképp meglepően derűlátóan beszélt arról is, hogy a BMK meg tudja kezdeni még az idén Rákosrendező hulladékmentesítését. Ennek teljes költségét korábban 20 milliárd forintra tette a korábbi arab befektető. A főigazgató egyelőre nem tudta megmondani a feladat forrásigényét, elismerte, hogy biztosan nem fogják tudni csak házon belül megoldani. De szerinte ez egy hosszú folyamat lesz, így a költségek is szétterülnek
Kiss Ambrus arról is részletes tájékoztatást adott, milyen jelenleg Budapest anyagi helyzete. Ennek azért is van aktualitása, mert március 15-ével esedékessé vált az iparűzési adó (ipa) első részletének befizetése. Mint megtudtuk: március 17-én
összesen 197,3 milliárd forint folyt be,
ennek 54 százaléka illeti meg a fővárost, 46 pedig a kerületek között oszlik meg. Ez tehát azt jeleni, hogy 106 milliárd forint fölött rendelkezhetett a Karácsony Gergely vezette főváros. Mindez jól hangzik, csakhogy a valós kép ennél jóval sötétebb.
Így lényegében most nullán van a főváros, de ez hamarosan ismét negatív folyószámlába fordul. Onnantól kezdve Budapest folyószámahitelből finanszírozza a működését egészen május végéig, amikor ismét érkezik némi ipa, az igazi nagy pénz pedig majd szeptemberben várható ugyancsak ezen a soron.
Ami legalább jó hír, hogy egyelőre úgy tűnik, a 2025-re tervezett ipabevétel teljesülni fog a tényadatban is, legalábbis a márciusi befizetésekből erre lehet következtetni. Igaz, a májusi és a szeptemberi befizetés még tartogathat meglepetéseket. Budapest iparűzésiadó-bevétele a következőképpen néz ki: tavaly összesen mintegy 301 milliárd befizetés teljesült a főváros részére, 2025-re pedig hasonló nagyságrenddel számolnak.
Leggazdagabb magyar városok: ennyi pénzt kell fizetniük 2025-ben a szegényebb településeknek – itt a lista Budapesttől Debrecenig
Kihirdették Nagy Márton döntését. Forintra pontosan tudható, hogyan alakul idén a szolidaritási hozzájárulás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.