BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási üzletet jelentett be a BYD szegedi gyára: nyugati világcégek térképére került fel Magyarország

Három olasz céggel kötött megállapodást a kínai cég. A BYD szegedi gyára több beszállítót is bejelentett.

A tervek szerint idén megkezdi a termelést a BYD szegedi gyára. A kínai járműgyártó kedden bejelentette, hogy szerződést kötött a Brembóval, a Pirellivel és a Prima Industrieval arra vonatkozóan, hogy a magyarországi gyár beszállítói lesznek – jelentette be Alfredo Altavilla, a BYD Európáért felelős különleges tanácsadója a Bloombergnek.

BYD Electric Car Display. szegedi BYD-gyár
Három olasz beszállítót jelentett be a BYD / Fotó: Aleksander Kalka / AFP

Mindhárom vállalat olasz, a milánói székhelyű Pirelli gumiabroncsokat, a bergamói központú Brembo felniket és fékeket gyárt, míg a torinói Prima Industrie pedig a lemezmegmunkálás és a lézertechnológia területén tevékenykedik. A most bejelentett megállapodás csak a magyarországi gyárra vonatkozik, a többi üzemre egyelőre nem.

A BYD részvényei február eleje óta jelentősen erősödtek, ami főként az elektromos akkumulátorok gyorstöltése terén elért eredményeknek köszönhető.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.