A BYD azt tervezi, hogy az akkumulátoros járművek mellett plug-in hibrid elektromos autókat is gyártani fog az Európába tervezett üzemeiben, köztük az épülő szegedi gyárban. Ez nem meglepő, mivel a cég nagy mennyiségben exportált tölthető (plug-in) hibrideket az Európai Unióba és az Egyesült Királyságba, amiből profitál a vállalat – írja az Autonews.
Mint ismert, a szegedi BYD-gyár mintegy 4,5 milliárd dollárból valósul meg, és várhatóan évi 200 ezer járművet fog gyártani 2025 végétől. A teljes termelést ennél jóval nagyobbra, 350 ezer darabra tervezik. A kínai üzem a megyei jogú város külső részén, egy 300 hektáros telephelyen jön létre. Az első BYD pedig várhatóan 2025 második felében gördül le a gyártósorról.
A BYD-t a magas vámokkal fogják vissza az amerikai piacon, és 17 százalékos importvámmal néz szembe Európában is. Ez arra késztette a vállalatot, hogy helyi gyárakba, például a magyarországiba fektessen be. A kínai autógyártó a következő években egy törökországi létesítmény építését is megkezdi.
Sőt, a BYD vezetői kilátásba helyezték egy harmadik európai gyár megépítését is. Érdemes megemlíteni, hogy Magyarországon számos kínai vállalat ruház be, például a CATL akkumulátoróriás, amely az elektromosautó-akkuk terén a világ legnagyobb gyártója. A cég egy 7,6 milliárd dolláros gyárat épít Debrecenben, és ezzel is szeretné megerősíteni pozícióját a kontinens akkumulátoriparában.
A BYD 2025 első negyedévében 170,36 milliárd jüan bevételt ért el, ami 36 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A kínai autógyártó nettó nyeresége megduplázódott éves szinten, és 9,15 milliárd jüant tett ki, ezzel felülmúlta az elemzők 8,1 milliárd jüanos becslését.
A sencseni székhelyű cég több mint egymillió járművet értékesített a március 31-én zárult három hónapban, ami éves összevetésben 59,8 százalékos bővülésnek számít. A BYD ebből 206 084 darabot exportált, vagyis az előző évinél több mint kétszeres, 110,5 százalékos növekedést ért el.
Erősen indította az évet a Szegeden gyárat építő BYD
A BYD 2025 első negyedévében megduplázta profitját, jelentősen növelte bevételét és több mint 59 százalékkal növelte az eladásait. A kínai autógyártók a holdújév miatt általában az első negyedévben teljesítenek a leggyengébben, így BYD számai erős évet vetítenek előre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.