BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kinézték maguknak a kínaiak a magyar falut: óriási gyárakat építhetnek a Tisza partján - jelentést tett a polgármester

Megcsinálhatja a szerencséjét a csendes hajdú-bihari falu. Kínai befektető vásárolna iparterületet Egyeken, elindulhat az iparosítás.

A kínai gazdaság szédítő méreteihez képest aligha tűnik többnek egy porszemnél a Hajdú-Bihar vármegyei Egyek. A település polgármestere azonban úgy jött haza a Távol-Keletről, hogy jó esély van rá, a kínaiak nemcsak szétnéznek, hanem be is fektetnek a Tisza-parti faluban – írja a Haon.

iparosítás
Nagyszabású iparosítás előtt állhat Egyek / Fotó: Shutterstock

Miluczky Attila a magyar gazdasági küldöttség tagjaként járt a Sárga-tenger partvidékén, ahol mintegy harminc kínai üzembe nyertek betekintést. Az utat kínai üzleti partnerek kezdeményezték és szervezték – nem puszta udvariasságból, hanem stratégiai céllal. A kínaiak célja az volt, hogy személyesen győződjek meg arról, miben gondolkodnak, milyen technológiákat alkalmaznak, hogyan lehet ezeket adaptálni.

Nem akarják ránk erőltetni a terveiket. Látni akarták, hogy az, amit hoznának, mennyire hasznos és elfogadható a helyieknek – magyarázta a polgármester.

Konténerház után fokhagymaültetvény jöhet

Egyekre egy konténerházat már felállítottak irodának. 

Tesztelik, tevékenységük számára mennyire megfelelő a klíma, a környezet, hiszen ők fokhagymaültetvényben gondolkodnak, és az általuk a településünkön megvásárolt ingatlanon már próba-fokhagymaültetvényt is létrehoztak. A konténergyártó cég már jelezte, hogy két hektárt vásárolna az ipari parkban.

Az üvegházi, fóliás növénytermesztés, amely a napenergiát kiválóan hasznosító, különleges, félig lapított ívű fóliasátrakban történik – ebben sokkal nagyobb lehetőséget lát a városvezető, mint a hagyományos búza-, napraforgó- vagy kukoricatermesztés.

Kilátásban a csirkefarm

Miluczky Attilára nagy hatással volt a teljesen automatizált csirkefarm, amit ugyancsak adaptálhatónak lát Egyekre. Az 1500 négyzetméter nagyságú és naponta ötvenezer tojást termelő üzem működéséhez egyszerre elég egyetlen ember. Automata etetés, szállítószalag, zene az ólakban, különleges fajtájú kínai tyúkok, kivételes higiénia. A polgármester szerint ilyen beruházás egyedi lehetőséget teremtene az önkormányzatnak és a helyieknek.

A konténergyártásban rejlő potenciál külön figyelmet érdemel. 

A naponta ezer darab konténerházat előállító cég már felvette a kapcsolatot a helyiekkel.

A tulajdonos az egyeki ipari parkban két hektárt szeretne megvásárolni.

Emellett Kínában immár a környezetvédelemre is odafigyelnek: Egy használtgumi-feldolgozó üzem például nemcsak a legmodernebb technológiával működik, de a falai tűzálló bevonattal vannak ellátva, és a környezetszennyezést jelző szenzorai összeköttetésben vannak az országos környezetvédelmi hatóságokkal. Ha a hatóságnál kétszer kigyullad a piros lámpa, lakat kerül a gyárra – tette hozzá a polgármester.

Németország lélegzet-visszafojtva figyeli: leáll a termelés a világhírű Volkswagen-gyárban – a dolgozók a Lamborghininek rimánkodnak, hogy mentse meg
A vezetőség 2026-tól nem szeretne itt több autót termelni. Az Átlátszó gyár a német autóipar egyik ékköve, most azonban úgy tűnik, fél éve maradt hátra. Hogy mit hoz a jövő, az teljesen bizonytalan, de legalább a tárgyalások már megkezdődtek. Még az is lehet, az olasz luxusmárka menti meg a VW drezdai üzemének dolgozóit.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.