Kiderült, mit válaszolt a Tisza köztársaságielnök-jelöltje, miután Magyar Péter felkérte államfőnek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság„Személyesen tájékoztattuk Dr. Baka Andrást a TISZA-frakció döntéséről, és egyben felkértük, hogy fogadja el a felkérést a köztársasági elnöki pozícióra" – írta a Facebookon a miniszterelnök szombaton. Magyar Péter szerint Baka András a felkérést „a nemzet iránti szolgálatból elfogadta, és készen áll a magyar nemzet egységéért és egy demokratikus, európai Magyarországért dolgozni."

„A Tisza-frakció titkos szavazással meghozta az eddigi egyik legfontosabb döntését: Dr. Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöljük Magyarország köztársasági elnökének" – közölte a párt szombaton. Mint írták, Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként szolgált, majd 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta.
A kormánypárt jelöltállítását követően a keddi titkos szavazás várhatóan 9:40-kor kezdődik, és a voksok összeszámolásával együtt körülbelül egy-másfél órát vesz igénybe. Az alaptörvény értelmében a jelölés érvényességéhez az országgyűlési képviselők legalább egyötödének az írásbeli ajánlása volt szükséges. Minden országgyűlési képviselő egy jelöltet ajánlhatott, annak, aki több jelöltet javasolt, mindegyik ajánlása érvénytelenné vált.
A Fidesz és a KDNP korábban jelezte, hogy „illegitimnek” tartja a folyamatot, ezért nem vesz részt az államfőválasztáson. A Mi Hazánk viszont már megnevezte saját jelöltjét: a párt július végén Tóth Máté energiajogászt javasolta a tisztségre.
Mint ismert, Sulyok Tamás köztársasági elnöki mandátuma 2026. július 20-án megszűnt az Alaptörvény 17. módosításának aláírását követően, a távozást megelőző hónapokban éles politikai és alkotmányos jogvita zajlott a kormányfővel. Az átmeneti köztársasági elnöki feladatokat az Alaptörvény értelmében Forsthoffer Ágnes házelnök vette át.
Baka András szakmai életútja
Elismert jogtudós, nemzetközi bíró szakmai életútja szorosan összefonódott a rendszerváltás utáni politikai és igazságszolgáltatási eseményekkel. Politikai pályafutása az 1990-es első szabad választásokon kezdődött, ahol a Magyar Demokrata Fórum színeiben szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. E tisztségéről pontosan egy év után, 1991 májusában mondott le, miután az Európa Tanács megválasztotta a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar tagjává, ahol ezt követően 17 éven át dolgozott. Hazatérése után, 2009-ben a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választották, ám ebből a pozíciójából 2012-ben idő előtt eltávolították, miután a Parlamentben nyilvánosan kritizálta a bírói kart érintő kormányzati reformokat. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája 2016-ban jogellenesnek és a véleménynyilvánítási szabadság megsértésének minősítette az elmozdítását, a Kúria korábbi tanácselnöke és az európai főbírói hálózat tiszteletbeli elnöke. Forrás: mabie.hu/wikipedia.hu


