BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kapitány István kirúgta Szijjártó Péter legfontosabb emberét, aki idehozta a BYD-t a BMW-t és 35 milliárd eurót – máris megvan, hol folytatja tovább – „Induljon az új fejezet”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Új stratégiai tanácsadó céget alapított Joó István, aki nemrég távozott a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatói és kormánybiztosi posztjáról. A J8TM Strategic Advisory Kft. a közép- és délkelet-európai régióban segítené stratégiai beruházások és üzleti projektek előkészítését, illetve megvalósítását. Joó István munkája nyomán választotta a BYD és a BMW is akkori gyárai helyszínéül Magyarországot.

Joó István közösségi oldalán jelentette be, hogy az elmúlt 15 évben megszerzett államigazgatási és befektetésösztönzési tapasztalatára építve megalapította a J8TM Strategic Advisory Kft.-t. A cég elsősorban olyan projektekben vállalna szerepet, amelyeknél a helyi piac ismerete, a megfelelő üzleti partnerek megtalálása, valamint az üzleti és intézményi szempontok összehangolása egyaránt fontos. Joó az államigazgatásban töltött 15 évből közel egy évtizeden keresztül a magyar vállalatok külpiaci terjeszkedését segítette. A HIPA vezetőjeként az elmúlt négy évben már a Magyarországra irányuló hazai és külföldi beruházások – utóbbiak közül a BYD és a BMW kiemelendő – ösztönzésén dolgozott.

Szijjártó Péter, Joó István, byd
Szijjártó Péter bal oldalán Joó István, aki korábban a BYD és a BMW magyarországi beruházásának előkészítésén dolgozott
Fotó: Horvath Viktor / Joó István / Facebook

BYD és BMW után új vizekre evez Joó István

Joó István neszámolója szerint a HIPA -nál töltött időszak alatt 472 beruházásról született megállapodás, összesen 35 milliárd euró, mintegy 13 370 milliárd forint értékben. Ezek a projektek a közlése szerint 67 ezer új munkahely létrehozásához járultak hozzá.

Joó István most azt közölte, hogy a J8TM Strategic Advisory a tervek szerint 

új beruházási és üzleti lehetőségek azonosításában, a célpiacok és helyszínek kiválasztásában, valamint piacra lépési és beruházási stratégiák kialakításában nyújt majd támogatást.

A vállalat emellett helyi partnerek felkutatásában, továbbá összetett, stratégiai jelentőségű projektek előkészítésében és megvalósításában is részt venne.

Joó István szerint az új vállalkozás elsősorban a közép- és délkelet-európai régióban kíván működni, ahol a beruházási döntésekben a helyi piaci és intézményi környezet ismerete jelentős szerepet játszhat.

A J8TM megalapításával Joó a közszférából a stratégiai üzleti tanácsadás felé lép tovább. A korábbi HIPA-vezető közlése szerint a társaság magyar és külföldi vállalatokkal egyaránt együttműködne.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.