BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Komoly kritikát kapott Kármán András a pótköltségvetés miatt: feketén fehéren leírták, mit nem tartottak be – ezt még látni is rossz, a béreket és a gyermekeket is érinti

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Benyújtotta az Országgyűlésnek a kormány a 2026-os költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot. A Kármán András pénzügyminiszter által jegyzett előterjesztés alapján a korábban elfogadott költségvetéshez képest több ezer milliárd forinttal magasabb kiadással és lényegesen nagyobb államháztartási hiánnyal számol a kabinet.

A Kármán András pénzügyminiszter jegyezte, módosított költségvetésben a kiadási főösszeg 49 025 milliárd forintra, a bevételi főösszeg 41 915 milliárd forintra, az államháztartási hiány pedig 7110 milliárd forintra emelkedik. A jelenleg hatályos büdzsé még 43 781 milliárd forintos kiadással, 39 562 milliárd forintos bevétellel és 4218 milliárd forintos hiánnyal számol.

Kármán András, költségvetés
Kármán András nyújtotta be a 2026-os módosított költségvetést, azt éles kritikával illette a Fidesz
Fotó: Havran Zoltán / VIlággazdaság

Több mint kétszeresére nőhet a költségvetési hiány

A kormány szerint a módosításra azért van szükség, mert a korábban elfogadott költségvetés már nem tükrözi a gazdaság és az államháztartás tényleges folyamatait. Az új büdzsé ennek megfelelően „A valóság költségvetése” elnevezést kapja.

A kabinet által elvégzett költségvetési átvilágítás szerint a korábban tervezett 3,7 százalékos GDP-arányos hiány helyett eredetileg 8,3 százalékos deficit fenyegetett. 

A kormány szerint az Európai Unióval kötött megállapodás, illetve a kiadások felülvizsgálata révén ezt 7,5 százalékra sikerül mérsékelni.

A gazdasági növekedési kilátások is jelentősen romlottak. A korábbi költségvetés még 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számolt 2026-ra, az új kormány azonban már csak 2 százalékos növekedést vár.

A költségvetés átvilágítása során a kormány szerint már a kabinetváltást követően 6,8 százalékos hiányt jelzett a belső előrejelzés. Ezt tovább rontotta többek között az önkormányzatok vártnál nagyobb hiánya, az N7 állami védelmi ipari vállalattal és egy űrkutatási szolgáltatási szerződéssel kapcsolatos kiadás, az M49-es fejlesztés többletköltsége, valamint az egészségügyi kiadások emelkedése.

A kormány szerint további 1,1 százalékponttal növelte a várható deficitet, hogy az előző kabinet olyan uniós bevételekkel is számolt, amelyek realizálására nem volt reális esély.

Megugorhat az államadósság

A romló költségvetési helyzet az államadósságban is megjelenik. A GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 74,6 százalékról 77,5 százalékra emelkedhet 2026-ban.

A kormány szerint ez átmeneti növekedés, az adósságráta csökkenése pedig 2026 után indulhat újra. 

A kabinet ugyanakkor továbbra is azt a célt hangoztatja, hogy 2030-ra megteremti az euró bevezetésének gazdasági és költségvetési feltételeit.

A kormány a költségvetési problémák jelentős részéért az előző kabinetet teszi felelőssé. Az előterjesztés indoklása szerint a korábbi kormány a választási kampány miatt olyan döntéseket hozott, amelyek végül elszakították a költségvetést a tényleges gazdasági folyamatoktól. A kormány szerint ennek egyik következménye, hogy Magyarország GDP-arányos állami kamatkiadásai az Európai Unióban is kiemelkedően magasra emelkedtek.

500 milliárdos haváriaalap jön

A kabinet a módosított költségvetésben egy 500 milliárd forintos haváriaalappal is számol az aszály és az energiaválság kezelésére.

A kormány szerint ugyanakkor a kiadások visszafogásával részben ellensúlyozható a romló költségvetési helyzet:

  • a módosítás mintegy 400 milliárd forintnyi már meghozott hiányjavító intézkedést tartalmaz, miközben 
  • a kabinet további mintegy 300 milliárd forintos megtakarítást vár a túlárazott, pazarló vagy indokolatlannak ítélt kiadások megszüntetésétől.

A módosított büdzsébe bekerültek az új kormány szociális intézkedései is. Ezek között szerepel a több mint 400 ezer rászoruló gyermeknek járó, gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, a tűzifa áfakulcsának 27 százalékról 5 százalékra csökkentése, valamint a szociális tűzifa keretének megduplázása.

Palóc André: ez a „be nem tartott ígéretek költségvetése”

A költségvetés módosítását élesen bírálta Palóc André, aki szerint a benyújtott törvényjavaslat éppen azt mutatja meg, hogy a választások előtt tett kormányzati ígéretekből mi maradt meg a hatalomra kerülés után.

A Fidesz politikusa szerint a költségvetés alapján 

mást ígért a kormány a választások előtt, és mást tesz hatalmon.

Kiemelte, hogy a tanköteles gyermekek mintegy kétharmada nem részesül az iskolakezdési támogatásban, nem valósul meg a dupla családi pótlék, nincs adócsökkentés, és a korábban beígért béremelések is elmaradnak.

Palóc André különösen az államadósság növekedését tartja problémásnak. 

Érvelése szerint miközben a kormány számos választási ígéretet nem teljesít, a GDP-arányos államadósság 74,6 százalékról 77,5 százalékra emelkedhet.

„Ez a költségvetés nem az ígéretek teljesítéséről, hanem azok visszavonásáról szól” – fogalmazott, hozzátéve: a kormány a választások előtt sok mindent megígért, most pedig az ország eladósítása mellett sem teljesíti vállalásait.

Palóc André összegzése szerint ezért a módosított büdzsé leginkább „a be nem tartott ígéretek költségvetésének” nevezhető.

A parlament elé kerülő törvényjavaslat így egyszerre jelenti a korábbi költségvetési pálya jelentős korrekcióját és a kormány gazdaságpolitikai fordulatának egyik első fontos pénzügyi dokumentumát: a korábban tervezettnél jóval lassabb növekedés, több ezer milliárd forinttal magasabb kiadás és 7110 milliárd forintos hiány mellett kell stabilizálni az államháztartást.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.