BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jegybank elnöke szerint 2013-ra éri el a 2008-as szintet a német gazdaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Bundesbank elnöke ma úgy nyilatkozott: Németországban a gazdaság helyreállásához legalább négy évre van szükség.

Axel Weber a Frankfurter Rundschaunak úgy nyilatkozott: "rögös út" előtt áll Németország a válságból való kilábalás felé. A német jegybank elnöke szerint legalább négy évbe telik, amíg rendbejön a gazdaság, Németország előre láthatólag csak 2013-ra tér vissza a 2008-as fejlettségi szinthez – idézi a nyilatkozatot az AFP.

Mindamellett Weber kiemelte, hogy a gazdaság már túl van a "szabadesés" korszakán. Németország 60 éve nem látott krízist él át, miután Európa legnagyobb gazdaságát rendkívül rosszul érintette a globális keresletcsökkenés. Angela Merkel szerint az idei évben Németország gazdasága 5-6 százalékot zsugorodik.

Szintén mai hír, hogy rendkívül élesen bírálta a német politikusokat az iparszövetség elnöke amiatt, hogy elhallgatják az igazságot az ország súlyos gazdasági helyzetéről. Hans-Peter Keitel a válság kapcsán a tényleges helyzettel kapcsolatos teljes igazság feltárására szólította fel a politikusokat. Egy héttel a parlamenti választások előtt a gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke vasárnap meglehetősen szokatlan és kemény hangú üzenetében hangsúlyozta: "A választóknak joguk van megtudni az igazat. A politikusoknak pedig kötelessége az igazságot mondani. Mindehhez még hat nap áll rendelkezésre."

A Bild am Sonntag című lapban megjelent, a Gazdasági Rádió által idézett írásában az iparszövetség elnöke felrótta a politikusoknak: a közvéleményt azzal igyekeznek nyugtatni, hogy Németország már túlvan a nehezén. Ezzel szemben a munkanélküliség, a szociális kiadások és az államadósság növekedése fenyeget - hívta fel a figyelmet a szövetség elnöke

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.