BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kicserélődhet az elnökség kétharmada

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A jelölési folyamat tapasztalatai alapján elképzelhető, hogy valóra válik az MSZP vezető politikusainak "jóslata". Hónapokkal ezelőtt úgy nyilatkoztak: akár a párt elnökségének kétharmada is kicserélődhet a november végi kongresszuson. A hét végi tisztújításkor az MSZP elnökségében egy helyet fenntartanak a leendő frakcióvezetőnek, akit információink szerint januárban választ meg a képviselőcsoport.

Amennyiben az MSZP november 25--26-ai kongresszusának küldöttei elfogadják a jelölőbizottság javaslatát, a lehető legnagyobb létszámú elnökség kezdheti meg munkáját a tisztújítást követően. A 15 fős testületet egy-egy elnök és elnökhelyettes, két alelnök, tíz elnökségi tag, valamint a frakcióvezető alkotja majd. Utóbbit azonban információink szerint januárban választja meg a parlamenti képviselőcsoport, miután Kovács László, a poszt jelenlegi birtokosa bejelentette: újraválasztása esetén kész megválni ettől a pozíciójától.
A hét végi tisztújításon a bonyolult szisztéma miatt mintegy hat-hét választási fordulót tartanak. Ezt egyrészt az indokolja, hogy több posztra is több jelölt van, másrészt az MSZP országos szinten érvényesíteni kívánja a kvótarendszer korábban megfogalmazott követelményeit. E szerint a 15 fős elnökségbe három-három nőnek, illetve 35 évnél fiatalabb politikusnak kell bekerülnie.
A fenti elv teljesítése érdekében, a kongresszus ügyrendjével összhangban kidolgozott forgatókönyv szerint vasárnap először a tisztségviselőkről -- többek között az elnökről, az elnökhelyettesről és a két alelnökről, továbbá a választmány elnökéről -- döntenek a küldöttek, s csak ezt követően kerülhet sor a testületi tagok megválasztására. A kvótarendszer előírásait csupán akkor kell külön érvényre juttatni, ha a szavazásokkor a tisztségviselők és a tagok körében nem teljesültek automatikusan a szükséges arányok. Amennyiben nincs közöttük három nő vagy fiatal, akkor a legkevesebb szavazatot kapott politikus vagy politikusok helyére kerülhetnek a kvótarendszer által kedvezményezettek, de csak egy újabb szavazás után, és kizárólag akkor, ha a küldöttek legalább felének bizalmát elnyerték.
A jelölési folyamat tapasztalatai alapján ugyanakkor nem biztos, hogy szükség lesz a komplikált rendszerre. Az elnökhelyettesi posztra Szili Katalin, az egyik alelnöki tisztségre Lamperth Mónika esélyes, s a párt kongresszusi jelölőbizottságának szavazásain jelentős támogatást kapott Lendvai Ildikó frakcióvezető-helyettes és Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester is. A jelölőbizottság egésze támogatta az elnökségi tagságra pályázó fiatalok közül Tóbiás Józsefet, a Fiatal Baloldal elnökét és Újhelyi Istvánt, a szervezet alelnökét, s csaknem százszázalékos bizalmat kapott Molnár Tamás, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökségének aktivistája is. Az országos elnökségbe jutásért egyébként a jelölőbizottság ülése után összesen 37-en küzdhetnek, de ez a szám a többes jelölések miatt a kongresszuson csökkenni fog, igaz, szinte minden korábbi tisztújításkor éltek a küldöttek a helyszíni jelöltállítás lehetőségével is. Az említetteken túl a jelölőbizottságban Burány Sándor, Juhász Ferenc, Keleti György és Szekeres Imre kapott teljes vagy elsöprő támogatást.
Az elnökség lapunkban már ismertett menetrendjavaslata értelmében a párt miniszterelnök-jelöltjének megnevezése 2001 őszén történne, de ehhez bizonyosan érkeznek módosító javaslatok. Egy ilyet már bejelentett a párt szocialista platformja, amely ezt jövő év tavaszára hozná előre, ám az országos lista összeállítását és a választási program elfogadását 2002-re halasztaná.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.