BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány nem tett le a meteorológiai adóról

A kormány nem tett le a meteorológiai adóról, ezt azonban nem a média, hanem a szolgáltatók fogják fizetni – értesült a Figyelő.

A nagy felhajtással beharangozott törvényből egyelőre semmi nem lett. Abban lehet bízni, hogy ez a csúszás nem véletlen, és belátta a jogalkotás, hogy nem megfelelő eszközökkel tervezte rendezni a meteorológiai szektor működését – fogalmazott az egyik legnépszerűbb időjárási portál, a Köpönyeg alapítója, Krausz Miklós, infokommunikációs szakjogász. Más szakmai portálokat is megkerestünk, s mindenütt azt közölték, hogy semmit sem tudnak arról, hogy miért jegelik a meteorológiai törvényjavaslatot.

A jogszabálynak eredetileg július 1-én kellett volna hatályba lépnie. Áprilisban azonban már semmit sem lehetett hallani róla. Forrásaink szerint azért nem, mert „óriási öngól lett volna, ha a nagy televíziós társaságokra és internetes hírportálokra ráerőltetnek egy különadót”. Első hallásra valóban nem tűnik számukra túl barátságosnak az a rendelkezés, hogy ha közölnek időjárás jelentést, ha nem, reklámbevételük fél százalékát meteorológiai szolgáltatási díjként kellett volna megfizetniük. A magánszolgáltatók is tiltakoztak a tervezet ellen, az ugyanis szigorú feltételekhez kötötte volna tevékenységüket – írja a Figyelő.

Krausz Miklós megjegyezte, a márciusi havazáskor túlterheltség miatt hosszabb időn át nehezen volt elérhető az OMSZ, és a katasztrófavédelem honlapja. A lakosság így többek között a Köpönyeg és az Időkép oldalairól tájékozódott. Sikeresen koordináltak mentőakciókat is ezeken az oldalakon, tehát állami feladatokat is átvállaltak önként.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.