Pokoli hónapok várnak Görögországra
A most bejelentett intézkedések közül az ingatlanadó bevezetésétől várja a legtöbb bevételt az athéni kabinet. Az új adót két évig vetik ki, mértéke négyzetméterenként 50 eurócenttől 10 euróig terjed, az adott ingatlan értékétől függően. Az adót a villanyszámlákon keresztül kell majd befizetni, ami jelentősen megnehezíti majd a Görögországban igen nagy méretűnek számító adóelkerülést. Emellett az idei hiánycél teljesítésében nagy szerepet játszhat, hogy az éttermek és a kávézók esetében az áfát 13-ról 23 százalékra emelik.
A görög adóssághelyzet kezelése akkor vált ismét kritikussá, amikor a nemzetközi hitelcsomag fejében vállalt athéni kiigazítási vállalások szokásos negyedéves felülvizsgálatát végző EU–IMF–EKB-delegáció (trojka) képviselői szeptember elején idő előtt megszakították az egyeztetéseket, ugyanis nem tartották elégségesnek az athéni kabinet hiánycsökkentő terveit. Athén azzal érvelt a trojkával folyó tárgyalásokon, hogy a korábbi megszorítások következtében a vártnál nagyobb mértékben visszaeső GDP miatt nem tudják teljesíteni az idei hiánycélt. Az athéni kormány számításai szerint az idén öt százalékkal csökken majd a GDP, vagyis az elmúlt két év visszaeséséhez képest is nagyobb lesz a zsugorodás mértéke. Júniusban az EU és az IMF számai még azt mutatták, „csupán” 3,8 százalékkal csökken ebben az évben a gazdaság teljesítménye.
Az újabb megszorító lépéseket azután jelentette be Athén, hogy a napokban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter francia kollégájához hasonlóan megismételte azt a fenyegetést, miszerint Görögország nem kapja meg az EU–IMF-hitel újabb részletét, amennyiben nem tudja teljesíteni a mentőcsomag fejében vállalt deficitcélt. Az újabb kiigazító lépésekről szóló bejelentéshez valószínűleg hozzájárult az is, hogy a múlt hét vége felé a német sajtóban sorra jelentek meg azok az értesülések, miszerint a berlini kormány már azt vizsgálja, milyen vészforgatókönyvet dolgozzon ki a görög állampapírokkal rendelkező német bankok védelmében, ha Athén elesne a csőd elkerüléshez szükséges újabb hitelrészlettől.
A német kabinet már egy olyan megoldást is vizsgál, amely Görögország eurózónából történő kilépésével orvosolná az dél-európai ország adósságválságát – számolt be a Der Spiegel online kiadása. Hessen tartomány CDU-s kormányfője egyenesen azt sürgeti, hogy mihamarabb módosítsák az EU szerződését annak érdekében, hogy egy tagállam elhagyhassa az eurózónát. VG
Csúcson a kötvényhozam és a CDS-felár
A görög csőd esetén alkalmazandó német lépésekről szóló sajtótalálgatások a piacokon is éreztették hatásukat:a kétéves görög állampapírok hozama tegnap rekordszintre, 70 százalék közelébe emelkedett, valamint az euró árfolyama is mintegy féléves mélypontra gyengült a dollárral szemben.
Rekordszintre nőtt a görög államadósság törlesztési leállására köthető biztosítás díja is. A CDS-felár értéke az ötéves kötvények esetében 4700 pont fölé emelkedett.
a kétéves görög állampapírok hozama tegnap rekordszintre, 70 százalék közelébe emelkedett, valamint az euró árfolyama is mintegy féléves mélypontra gyengült a dollárral szemben.
Rekordszintre nőtt a görög államadósság törlesztési leállására köthető biztosítás díja is. A CDS-felár értéke az ötéves kötvények esetében 4700 pont fölé emelkedett. -->


