BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új eszközök és módszerek az adóhatóságnál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Becslési adatbázis, adóregisztrációs eljárás, kérdőíves felmérések – többféle új eszközzel is próbálja biztosítani idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a szükséges adóbevételeket. A fő irány Varga Árpád elnökhelyettes elmondása szerint az adózói bázis szélesítése lesz, ehhez nyújtanak segítséget az említett módszerek. Abban nincs újdonság, hogy a kockázatelemzés és ellenőrzésre való kiválasztás számítógépes rendszerrel történik. Új elem lesz azonban ehhez az említett becslési adatbázis, amelybe minden adat bekerül, amely tevékenysége során a NAV tudomására jut. Így például az adóbevallások, kapcsolódó vizsgálatok során szerzett információk. Új intézmény Varga Árpád közlése alapján az adóregisztrációs eljárás is, ennek célja, hogy már a cég megalakulásakor ki tudják szűrni azokat, akik korábban jelentős adótartozással hagytak hátra egy vállalkozást. Emellett az újonnan alakult cégeknél kérdőív segítségével mérik fel, igényelnek-e különleges figyelmet, például mert bizonytalan a pénzügyi helyzetük. Szintén az új cégek alakulásánál figyel oda a szokásosnál jobban majd az adóhatóság, ha a bejegyzett székhelyet egy külön erre szakosodott szolgáltató biztosítja. Kockázati tényezőnek tekinti a NAV azt is, ha a cég már megalakulását követően jelentős forgalmat, illetve nagy összegű fizetendő és emellett közel azonos öszszegű levonható áfát vall be a cég, és értelemszerűen egyedi kockázatelemzésre ad okot, ha a kapcsolatrendszer, számlázási láncolat alapján szervezett csalásban való részvétel gyanúja merül fel vagy gyakori a székhely-, illetve tulajdonosváltás – sorolta az alelnök. A korábbi évek tapasztalatai alapján az idén nagyobb létszámmal ellenőrzik majd a vendéglátósokat és közúti fuvarozókat.

A NAV emellett már a következő évek adóellenőrzéseit is előkészíti az adatgyűjtésekkel, ezek kiemelt célterülete a kiskereskedelem mellett a jogi, számviteli, adószakértői tevékenység, a magánrendelőkben végzett járóbeteg-, fogorvosi, valamint egyéb humán-egészségügyi ellátás lesz. Vagyonosodási vizsgálatból kétezret terveznek idén, de a végtörlesztésre fordított összeg eredetét nem vizsgálhatja az adóhatóság.

A NAV-nál 4000 revizor jut 1,6-1,7 millió vállalkozásra. Szja-bevallást 4,5 millió magánszemély ad be. A költségvetési bevételek több mint 92 százalékát kell a hivatalnak biztosítania, ez idén 10 500 milliárd forint, 1000 milliárddal több mint tavaly. n VG

Tervezett fő ellenőrzési területek adónemenként

l Áfa A vizsgálatokra elsődlegesen a nagyobb forgalmú, jelentős kockázatot hordozó adózók, a körbeszámlázásos ügyletek, csalárd értékesítési láncolatok, számlagyárak részesei, az adóminimalizálók, a személygépkocsi- és egyéb járműbérbeadással érintettek számíthatnak

l Tb Az akciók célja a feketefoglalkoztatás kiszűrése

l SZJA A visszaigénylések jogszerűségét vizsgálja a NAV

l Vám A textil- és ruházati, cipő- és lábbelitermékek importjának fokozott ellenőrzéére számíthatnak az érintettek

l Társasági adó Kiemelt figyelem jut a transzferárakra, különösen a külföldi tulajdonú vállalkozások esetében. A jegyzett tőke jelentős változásakor a növekedés forrását ellenőrzik



l Tb Az akciók célja a feketefoglalkoztatás kiszűrése

l SZJA A visszaigénylések jogszerűségét vizsgálja a NAV

l Vám A textil- és ruházati, cipő- és lábbelitermékek importjának fokozott ellenőrzéére számíthatnak az érintettek

l Társasági adó Kiemelt figyelem jut a transzferárakra, különösen a külföldi tulajdonú vállalkozások esetében. A jegyzett tőke jelentős változásakor a növekedés forrását ellenőrzik Változó szabályok a kiemelt adózóknál Változó szabályok a kiemelt adózóknál

Szerdától új rendelet szabályozza a kiemelt adózók körét: 3,25 milliárd forintra emelkedett az úgynevezett adóteljesítmény határa, eddig 2,2 milliárd felett tartoztak ide a cégek.

Változott a „legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adó” kategória is: ezentúl a 690 millió forintos vagy havi áfabevallóként legalább 140 milliós adóteljesítményt elérő cégek tartoznak ide. Ez a két adat korábban 488 és 119 millió forint volt.

A Deloitte adószakértője, Veszprémi István arra figyelmeztetett, hogy az adóteljesítmény meghatározása is változott, bekerült a beszámítandók közé például a jövedéki, a regisztrációs és az energiaadó, valamint a környezetvédelmi termékdíj.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.