BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Autópálya-forintok a kormánypártoknál?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ismert magyar politikusok – így többek között a szocialista Puch László, valamint a szabad demokrata Kuncze Gábor –, illetve a pártjaik neve is szerepel az Eurocontact 2004. február 15-i belső feljegyzésében, amelyben arról van szó, hogy a nemzetközi építőipari konszern, a Strabag ezen a cégen keresztül utalt át pénzeket a magyar kormánypártoknak. Az ügyet Hans-Peter Martin osztrák független parlamenti képviselőjelölt robbantotta ki, akinek a birtokába került ez a dokumentum. A külföldi politikus azt is állítja, az M5-ös autópályával kapcsolatos 15,2 millió eurós összegről van szó, amelyből az Eurocontact továbbított az MSZP-nek.
A Strabag elismerte, hogy épp ekkora összegű jutalékot fizetett az Eurocontactnak ötéves tervezői, szakértői és akvizíciós tevékenységéért, és a cégnek az volt a kívánsága, hogy a pénz egy részét az Eurocontact adományozza a magyarországi politikai demokrácia támogatása érdekében párt közeli egyesületeknek, intézményeknek, viszont azt nem tudják, mekkora összeg landolt a magyar címzetteknél.
Az Eurocontact egykori tulajdonosa, Alexander Zach – aki egyébként szintén parlamenti képviselőjelölt, a Liberális Fórum elnöke és az SPÖ támogatja – cáfolja, hogy a szocialisták kaptak volna pénzt, s állítja, csak az SZDSZ-hez utaltak át 150-200 ezer eurót egy osztrák liberális intézeten keresztül.
Hans-Peter Martin a Világgazdasággal azt közölte, állításait tényekkel tudja igazolni, a bizonyítékait elvitte a Die Presse című osztrák laphoz, amely ma részletesen beszámol a botrányos ügyről. A képviselőjelölt állítása szerint a szocialisták is érintettek az ügyben, hiszen a feljegyzés szerint „Puch László, az MSZP pénztárnoka türelmetlen és már szeretné átutaltatni a pénzt”.
Akárhogy is történt, az átutalások évében, 2004-ben a magyar Strabag csaknem 240 milliárd forintos állami megrendelést nyert el több autópálya-tenderen. Szakértők már régen állítják (és a legutóbbi pályáztatások során be is bizonyosodott), hogy a korábbiaknál sokkal olcsóbban is meg lehet építeni egy kilométernyi autópályát. Így évek óta makacsul tartja magát a vélekedés, hogy a túlfizetett építőcégek hálásak lehetnek a mindenkori kormánypártoknak.
Fényi Tibor, a Strabag Építő Zrt. kommunikációs vezetője a Világgazdaságnak azt mondta, cégének nincs tudomása arról, hogy a multinacionális konszern központja kivel milyen szerződést köt, így az Eurocontactnak adott megrendelés sem ismert előttük. Fényi arra a kérdésre, nem találja-e „érdekesnek” azt az összefüggést, hogy a Strabagtól származó pénzek liberális szervezetekhez vándorolnak, ő pedig az egyetlen magyar liberális pártnak, az SZDSZ-nek volt alapító tagja, kijelentette, semmi köze nincs ehhez a tranzakcióhoz. Először is, érvelt, ő már négy évvel ezelőtt megszakított minden kapcsolatot a szabad demokratákkal, ráadásul csak ez év szeptember elseje óta dolgozik a Strabagnak. A kommunikációs vezető mindemellett semmi furcsát nem talál abban, hogy egy külföldi liberális politikus – Zach – magyar liberális civil egyesületeket támogat a saját, adózott jövedelméből.
Ám a magyar Strabagnak mégis lehet köze a pénzek átutalásához, hiszen az Eurocontact feljegyzésében szerepel annak az Appelshoffer Józsefnek a neve is, aki a cég útépítési ágazatának igazgatója. A hazai cégvezetővel azonban nem sikerült beszélnünk.
Természetesen megkerestük a memorandumban szereplő politikusokat is. Puch Lászlót, az MSZP pénztárnokát azonban nem lehetett elérni, a szocialista párt sajtóosztályától az az egymondatos hivatalos válasz érkezett, hogy az MSZP nem kapott pénzt a Strabagtól.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke lapunknak szintén azt mondta, pártját nem támogatta anyagilag sem a Strabag, sem az Eurocontact, de a Szabó Miklós nevét viselő pártalapítvány sem, amelynek egyébként szintén ő az elnöke. A szabad demokrata képviselő arról pedig nem tud, hogy más, magukat liberálisnak valló szervezetek, egyesületek esetleg kaptak-e. A pártelnök azt is elmondta, hogy ő senkitől semmilyen pénzt nem kapott, fogalma sincs, hogyan kerülhetett bele az ő és egykori képviselőtársa, Matyi László neve a botrányba.

A Strabag a közbeszerzési piacon

Utcahosszal vezette a nyertes ajánlattevők 2004. évi toplistáját a Strabag Építő Rt., amely 112 eljárásban összesen 163 milliárd forintot meghaladó értékben nyert.

A második helyezett Betonút Rt. 26 alkalommal, mintegy 86 milliárd forint összértékben nyert.

A dobogó harmadik fokára is építőipari cég került, a Hídépítő Rt. 14 nyertes pályázattal, illetve 70,8 milliárd forinttal.

Tavaly is a Strabag nyerte a legtöbb közbeszerzési megbízatást (121-et), ám összérték szerint (31,9 milliárd forinttal) csak a harmadik volt. Első helyen a Vegyépszer végzett a 22 eljárásban kapott 48,3 milliárd forint megbízással, a Stadler volt a második.

Információink szerint a Strabag 2002 óta összesen öt sztrádaépítési megbízást – közülük egyet a Hídépítővel konzorciumban – nyert el, 223,2 milliárd forint értékben.

A második helyezett Betonút Rt. 26 alkalommal, mintegy 86 milliárd forint összértékben nyert.

A dobogó harmadik fokára is építőipari cég került, a Hídépítő Rt. 14 nyertes pályázattal, illetve 70,8 milliárd forinttal.

Tavaly is a Strabag nyerte a legtöbb közbeszerzési megbízatást (121-et), ám összérték szerint (31,9 milliárd forinttal) csak a harmadik volt. Első helyen a Vegyépszer végzett a 22 eljárásban kapott 48,3 milliárd forint megbízással, a Stadler volt a második.

Információink szerint a Strabag 2002 óta összesen öt sztrádaépítési megbízást – közülük egyet a Hídépítővel konzorciumban – nyert el, 223,2 milliárd forint értékben. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.