BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU és az IMF jelzésére vár a kormány Varga szerint

Lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.

A miniszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett budapesti kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott: a tárgyalások sorsa azon múlik, hogy mennyire értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy ennek a kormánynak van saját elképzelése, saját programja, és egy hitelmegállapodással hozzá lehet tenni ehhez a programhoz.

Mint mondta, ha ezt nem ismerik fel, akkor nagyon sokáig fognak húzódni a tárgyalások, és a végén nem lesz eredmény. "Mi azon vagyunk, hogy legyen megállapodás" - szögezte le.

A tárca nélküli miniszter megismételte korábbi kijelentését, amely szerint a magyar kormány mind az Európai Bizottságnak, mind a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) megküldte a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett kiigazítási lépéseket. Ezeket most értékelik a nemzetközi szervezetek, és az Európai Bizottság november 7-én közli új makrogazdasági előrejelzéseit - mondta.

Varga Mihály szerint az IMF és az EU "valószínűleg november eleje-közepe táján jelzi, hogy hogyan gondolják: tovább tárgyalunk vagy nem tárgyalunk tovább".

A miniszter hangsúlyozta: nem volna szabad a 2008-as IMF-hitelhez hasonló alapokon megállapodást kötni, mivel az akkori mentőcsomagnak "húsbavágó, az embereket kőkeményen érintő következményei voltak". Úgy fogalmazott: "itt van az alapvető különbség, hogy van olyan kormány, ami szolgai módon mindenféle megszorítást végrehajt, és van olyan, ami sarkára áll és megpróbálja saját nemzetének érdekeit képviselni". Szerencsére vannak korrekt megállapodások is - tette hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.