Az interneten állítják pellengérre az adócsalókat
"A tettesek az adófizetőknek több mint 765 millió fontjába kerültek, mi pedig könyörtelenül üldözzük őket"- indokolta David Gauke brit pénzügyminisztériumi államtitkár a szokatlan akciót.
A brit hatóságok abban reménykednek, hogy az interneten közzétett nyomozási felhivásnak hatása lesz a lakosság körében és a körözött személyek kézrekerítéséhez fog vezetni. Közülük sokat csempészéssel és áfacsalással vádolnak. Mások hamis áfa-visszatéritéseket nyújtottak be. Volt, aki több tonna dohányt hozott be illegálisan és ezzel 750 ezer fontot sikkasztott el.
A FAZ szerint novumnak számit, hogy a brit adóhatóság most keményen lép fel. George Osborne pénzügyminiszter ezzel azt akarja demonstrálni, hogy az eddiginél elszántabban küzdenek az adócsalás ellen. Ugyanakkor miközben a britek keményen üldözik az adócsalókat, a más országokból érkező legális"adómenekülteket" tárt karokkal fogadják - teszi hozzá a német lap.
David Cameron brit miniszterelnök nemrég azzal okozott bosszúságot okozott Párizsban, hogy bejelentette: a vagyonos franciák elé "vörös szőnyeget" terítenek, ha adóügyi okokból az áttelepülésen gondolkodnának. Mára London a külföldi gazdagok legkedveltebb menedékhelyévé vált. Többek közt egész sor orosz milliárdos azért telepedett meg a brit főváros előkelő Kensington és Mayfair negyedében, mert a brit állam nagyvonalú könnyitésekben részesiti őket a jövedelemadót illetően.


