BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tarthatatlanok az OKSZ szerint a kasszacsere feltételei

Szuperkassza „Ebből óriási baj is lehet, hiszen a pénztárgépkereskedőket gépenként 50 ezer forint hitelnyújtásra kötelezi az állam. Kérdéses, hány forgalmazó tudja ezt finanszírozni” – kommentálta a pénztárgépcsere legújabb fejleményeit Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Mint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a szerdai kormányülést követően elmondta: a támogatott (500 millió éves forgalmat el nem érő) vállalkozásoknak legfeljebb öt kassza cseréjéhez nyújtható, gépenként 50 ezer forintos támogatást a NAV-tól kell kérniük. Ha nem állnak felszámolás alatt és nincs adótartozásuk sem, az adóhatóságtól kapnak egy kódot, ezzel vásárolhatják meg a kasszát, a kereskedőnél a gép ára és az igazoláson lévő összeg közötti különbséget fizetik ki. A pénztárgép-kereskedőnek 50 ezer forinttal olcsóbban kell átadnia a gépet, aztán a NAV-tól várhat a pénzére. A forgalmazók azonban nem tudják, meddig kell kamatmentesen hitelezniük az államnak.

Varga Mihály egy vadonatúj határidőt is mondott. Eddig a nem számítógép-alapú kasszák cseréjére június végéig adtak haladékot, most a miniszter azt közölte: „A támogatási igényekkel október 31-ig lehet a NAV-hoz fordulni, és november 15-ig lehet a támogatást igénybe venni. A kormány azt szeretné, ha nagyjából a nyár folyamán megtörténne az átállás.”

Vámos György úgy látja, október végéig talán le lehet gyártani a kellő számú új pénztárgépet, amire esély sem volt június végéig. Másrészt az OKSZ főtitkára kiemelte, hogy az 500 millió forint alatti éves forgalom nagyon alacsonyan szabott határ, hiszen a kereskedelemben a beszerzési érték az árbevétel 70–80 százalékát teszi ki és még ehhez járulnak a működési költségek. Ezért szerinte az lenne a helyes, ha az 500 milliósnál kisebb cégek a gépcsere teljes költségét megkapnák, az ennél nagyobb vállalkozásokat pedig gépenként 50 ezer forinttal támogatná az állam.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.