BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árfolyamháború fenyeget

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Büntetővámok bevezetését javasolja a kínai árukkal szemben több mint száz amerikai képviselő és szenátor a jüan mesterségesen alacsonyan tartott árfolyama miatt. A demokrata és republikánus honatyák által közösen jegyzett kezdeményezéstől azt remélik, hogy segítségével sikerül rákényszeríteni Pekinget a jüan felértékelésére.

A kezdeményezést előterjesztő Charles Schumer demokrata és Lindsey Graham republikánus szenátor már éve óta próbálkozik büntetővámok keresztülvitelével a mesterségesen alacsonyan tartott jüanárfolyam miatt. A vita azután kapott új lökést, hogy Barack Obama elnök bejelentette: az USA exportjának megkétszerezésével kíván segíteni a gazdaság helyzetén.

A javaslat megfogalmazása szerint az új jogszabály nem kifejezetten Kínára, hanem bármely olyan külkereskedelmi partnerre vonatkozna, amely árfolyam-manipulációval próbálja meg egyoldalúan növelni saját termékeinek versenyképességét. Az elképzelés szerint a pénzügyminisztérium minden év márciusában és szeptemberében adná ki azt az aktuális listát, amelyen a manipulációval vádolt országok szerepelnek. Az illető államoknak ezután 90 napjuk lenne a reagálásra.

Miközben a javaslattevő honatyák a kongresszus gyors jóváhagyására számítanak, Kína kerek perec elutasította a jüan esetleges felértékelését. Ven Csia-pao miniszterelnök már a hét végén egyértelművé tette, hogy országa nem változtat eddigi árfolyam-politikáján. A jüant utoljára 2005 és 2008 között engedték felértékelődni a dollárhoz képest, de a válság miatt tavalyelőtt ismét visszaállították a fix árfolyamot az exportőrök védelme érdekében.

Bár az USA immár sok éve súlyos külkereskedelmi deficitet kénytelen elkönyvelni Kínával szemben, Peking szerint a jüan felértékelése azért sem lenne értelmes lépés, mert nem segítene az amerikai exportőrökön. Miközben 2009-ben az USA teljes kivitele 17,2 százalékkal esett, a Kínába irányuló export csupán 0,2 százalékkal zsugorodott – mutatott rá Ho Ja-fej, Peking Genfbe delegált ENSZ-nagykövete. Az amerikai törvényhozók szerint ezzel szemben a jüan 25 százalékkal alulértékelt a dollárhoz képest, és ez a kínai exportőröket tisztességtelen árelőnyhöz juttatja.


Valószínű a Google távozása

A kínai piaccal kapcsolatos további terveinek közlésére szólították fel a Google-t az amerikai internetes óriás helyi hirdetési partnerei, miután egyre több a cég kivonulásával kapcsolatos spekuláció. A 27 kínai partnercég által jegyzett levélben arra hívják fel a figyelmet, hogy mekkora károkat okoz az üzletmenetben a döntés elodázása, és arra vonatkozóan is választ várnak a Google-tól, hogy hogyan tervez kárpótlást nyújtani a kivonulás miatti veszteségekért és elbocsátásokért.

A Google azóta fontolgatja a böngészője kínai változatának megszüntetését, hogy két hónappal ezelőtt több hackertámadás érte az ázsiai országban. A Financial Times értesülései „99,9 százalék a valószínűsége” annak, hogy a Google kivonul az internetes tartalmak központi cenzúrája miatt. JK

Az új világhatalom felemelkedése

- a kínai GDP több mint két és félszeresére növekedett 2000 és 2009 között, miközben az USA-é alig több mint 20 százalékkal bővült

- a Peking rendelkezésére álló valutatartalék messze a legnagyobb a világon, és 2010 elejére elérte a 2400 milliárd dollárt, több mint kétszer felülmúlva a második helyezett Japánt

- a kínai kivitel először 2009 nyarán haladta meg az addig világelső német kivitel értékét, és meg is őrizte vezető helyét 2009 végén is 24 milliárd euróval felülmúlva a 816 milliárd eurós német összeget





- a Peking rendelkezésére álló valutatartalék messze a legnagyobb a világon, és 2010 elejére elérte a 2400 milliárd dollárt, több mint kétszer felülmúlva a második helyezett Japánt

- a kínai kivitel először 2009 nyarán haladta meg az addig világelső német kivitel értékét, és meg is őrizte vezető helyét 2009 végén is 24 milliárd euróval felülmúlva a 816 milliárd eurós német összeget-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.