Világgazdaság Online

Kommentárjából elsősorban azt az üzenetet lehetett kiérezni, hogy a nemzeteknek számos strukturális kérdést napirendre kell tűzniük, mert egyébként ezek csak tovább szítanák a feszültségeket vezető hatalmak között, például az USA fiskális felelőtlenségét, illetve a kínai gazdaságpolitikában a fogyasztás elhanyagolását - írja elemzésében a Saxo Bank.

De ez vár a feltörekvő gazdaságokra is, ahol a hol erősödő, hol lanyhuló spekuláció miatt hatalmas hullámokat vet, és rendkívül kiélezett helyzeteket okoz a tőke intenzív be- és kiáramlása. Zoellick úr mellékesen megjegyezte, hogy a világnak meg kellene gondolnia, hogy esetleg érdemes lenne az aranyat, mint "nemzetközi hivatkozási alapot felhasználni az inflációval, a deflációval és a devizák határidős értékének alakulásával kapcsolatban", majd hozzáfűzte, hogy a piac ma egyébként is "monetáris eszközként kezeli az aranyat". Tény és való.

Könnyű lenne Zoellick úr mondandóját visszakézből elutasítani, mondván így füstölög és álmodozik egy olyan nemzetközi szakértő, akinek semmi nem jönne inkább kapóra, mint az, ha az IMF, a Világbank és a velük egy alomba tartozó többi intézmény megerősödne. De lássuk csak, milyen kilátásokkal kecsegtethet az arany, mint globális hivatkozási alap, miközben Kína és Japán egy halászhajó csacska esete miatt képes hatalmas nacionalista civakodásba bocsátkozni! Ez az a két ország, amelynek le kellene ülnie egymással, és komolyan tárgyalásokat kellene folytatnia a makrogazdasági kihívások intergrációjáról? Vagy vessünk csak egy pillantást az USA-ban eluralkodó perlekedő politikai hangulatra, ahol a lakosság két évenként rendszeresen, és eszeveszett sietséggel áll át a másik táborba! Az USA egyre irányíthatatlanabbá válik, hiszen még egy teadélutánon üldögélve se lehet szóba hozni a (társasdalombiztosítási és egészségügyi) közkiadások területén szükséges megszorításokat, pedig ezek nélkül az USA-ban soha nem tér vissza a költségvetési egyensúly. Számíthatunk-e arra, hogy az USA polgárai pont egy olyan országban fogják szuverén döntésüket egy nemzetközi megoldásnak alárendelni, ahol kíméletlenül fanatikus szociként bélyegeznék meg azt a politikust, aki a szövetségi költségvetés megtámogatása érdekében azzal a csip-csup indítvánnyal merne előhozakodni, hogy a benzinre vessenek ki gallononként öt cent adót? Említésre sem érdemes, hogy a gazdaságpolitika mélyreható globális koordinációja puszta vágyálom marad. Nem lesz Bretton Woodsban harmadik forduló. Nem most ért véget a 2. világháború (könnyű akkor konszenzust elérni, amikor a világ romokban áll, és egyértelmű, hogy ki a nyertes), még csak nem is 1985-öt (a Plaza egyezmény évét) írjuk, amikor a "szabad világ" felett az USA gyakorolt fennséges hegemóniát. A világ számos hatalmi központ őrült rongyszőnyege.

De mégis, akár formálisan fogjuk fel, akár nem, mi lesz akkor, ha miközben mi itt a szájunkat jártatjuk, a világ de facto az aranystandard felé közelít? Mindegy, hogy az IMF/Világbank ármánykodása folytán vagy csupán attól a félelemtől hajtva, hogy a beválthatatlan pénzekkel való állami visszaélés miatt a piac erre a lépésre kényszerül, és a kormányoknak, akár tetszik, akár nem, le kell nyelniük a békát. Végül is viszonylag egyszerű érvekkel bizonyítható, hogy pontosan ez történik. A dollár státusza gyengül, és az euró nem valódi alternatíva. A piac egy az egyben kiábrándult a beválthatatlan pénzekből Bár a legjobban teljesítő árudevizák és egyes feltörekvő országok devizái némi előnyre tettek szert az aranyhoz képes, és árfolyamuk még nem jutott történelmi mélypontra a nemesfémhez viszonylatában, ez a kör egyre gyorsabban szűkül.

Ha a világon az arany lenne a fizetőeszköz, a beválthatatlan pénzek hamarabb elhalnának, mert ha az aranyat egy ország a beválthatatlan pénzzel párhuzamosan használja, az utóbbi egyhamar elértéktelenedik. De miközben a Keynes-féle gazdaságpolitika végnapjai meg vannak számlálva, egyetlen nemzet sem hajlandó magát az aranystandard alá vetni, mert az ilyen megoldást mindenki egyentértékűnek tartaná a birodalmi pénzverés fölötti szuverén ellenőrzés feladásával. A kormányok imádnak pénzt nyomtatni – ezzel koncentrálják a hatalmat, ezzel bocsátkoznak háborúba, ha megengedhetik maguknak, és ezzel sarcolják meg a polgárt felhatalmazás nélkül. Csakhogy eljön az idő, amikor már képtelenek lesznek erre.

Amíg a világon nincs közös arany deviza, az arany adásvétele esetlenségével együtt fennmarad. Fennmarad akkor is, ha a fémet, a színaranyat vásároljuk, mert szállítása és tárolása nem hatékony, fennmarad, ha kétes határidős piacokon szeretnénk hozzájutni, ahol a kereskedőknek mi se kell ahhoz, hogy egy-egy short pozíciót a kalapból elővarázsoljanak, de fennmarad akkor is, ha a tőzsdén jegyzett alapokkal kereskedünk, akiknek állítólag van fém a tulajdonában, de az is meglehet, hogy nincs. De még ha nem is lesz aranystandardon alapuló, kényelmes hivatalos fizetőeszközünk, a beválthatatlan pénznemekre a nemesfémek piacának dinamizmusa fegyelmet kényszeríthet, mert a maga sajátos módján az árának felértékelődésével a fémpiac is képes "pénzt nyomtatni", ha a piacon elég erős vételi szándék van jelen. A nemesfémek piaca a potenciális kereslet méretéhez képest csöppnyi. Végső soron a kormányrúd a jegybankok kezében van: vagy hajlandók szembesülni a valósággal, és hagyják, hogy a fizetésképtelen intézetek bedőljenek, hiszen immár a kormányok bukszáján sem nyílik egykönnyen a patent, vagy megyünk tovább a jelentősebb beválthatatlan pénzek totális szétverésének útján, és közben azt látjuk, hogy az elkerülhetetlenül közelítő válság nyomán keletkező lángokban egy új arany-ezüst alapú deviza főnixmadara bontogatja szárnyait. Jegybankok! Mit választotok?