BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Az utolsó jog" - Tüntetés lehet korkedvezményes nyugdíj ügyben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Minimum demonstrációra kell számítani, de az európai fórumokra is kiviszik ügyüket a szakszervezetek, ha a mostani elképzelések szerint változtatja meg a kormány a nyugdíjszabályokat, azaz eltörli a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét a rendvédelmi testületek dolgozói számára.

Erről nyilatkozott a Duna Televízió műsorában Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke és Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Mint azt korábban a Világgazdaság Online megírta, sajtóértesülések szerint már a jövő héten a Parlament elé kerülhet egy olyan egyéni képviselői indítvány, miszerint felfüggesztenék a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét.

A két vezető továbbra is indokoltnak látja a kedvezményes nyugdíjba vonulás lehetőségét a rendvédelmi dolgozóknál, ugyanakkor cáfolták, hogy tömegesen mennének nyugdíjba negyven évesen a rendvédelmisek. Mindenesetre úgy látják: a szabályok szigorításából, a korkedvezményes nyugdíj eltörléséből az általuk képviselt területen majd csak húsz-huszonöt év múlva láthat hasznot az államkassza, mert az állomány rendkívül fiatal, a szigorításból tehát számottevő bevétel most nem keletkezik.  

"A hivatásos állomány vonatkozásában semmilyen plusz hasznot nem hoz majd a korkedvezményes nyugdíjak megszüntetése. Annyira fiatal az állomány, hogy ennek forintális haszna húsz-huszonöt év múlva lesz az államkasszára nézve" – nyilatkozta a Közbeszéd stúdiójában Árok Kornél. Az adatok szerint ma 2,9 millió a nyugdíjas, ebből a korkedvezményes nyugdíjasok száma közel tizenötezer fő – beleértve a bányászokat, színészeket, vegyipari dolgozókat is – tette hozzá Holecz Gábor. Saját szervezetüknél, a Vám- és Pénzügyőrségnél is fiatal az állomány, száz-kétszáz fő vonulhatna szolgálati nyugdíjba, ez pedig jelentős megtakarítást nem jelent az államnak – tette hozzá.

A jelenlegi szabályozás szerint a nyugdíjba vonulónak nem lehet több a nyugdíja a legutolsó havi illetményénél – tehát a politika részéről "kijött" hamis információ az, hogy a korkedvezményes nyugdíjasoknak több a nyugdíjuk, mint a keresetük volt. Régebben előfordulhatott ilyesmi, de jelenleg szó nincs erről - szögezte le Árok Antal.

Ötven év felett mind fizikálisan, mind mentálisan elhasználódnak az emberek – így indokolta a korkedvezményes nyugdíj szükségességét a rendvédelmi dolgozók esetében Árok Antal. "Fizikálisan még bírhatja pár évig, sokáig nyilván nem. Azonban azok a behatások, amik egy-egy káresetnél érik például a tűzoltókat – amikor egy gyerek ott hall meg a kezei között, vagy felrobban mellette egy gázpalack, vagy összeégett embert hoz ki – lelkileg megviselik az embert" - hangoztatta a szakszervezeti vezető.

A szakszervezetek jelenlegi koncepciója az, hogy aki jelenleg a rendszerben van, aki a mostani szolgálati törvény szerint vállalta a szolgálatot, az a mostani szabályok szerint mehessen majd nyugdíjba, rá ne vonatkozzanak az új feltételek. Holecz szerint egyébként ez az "utolsó jog", amit a kormányzat most elvenni készül a rendvédelmi testületek dolgozóitól.

Jó eséllyel lesz demonstráció, ha a jelenlegi elképzelések mentén módosulnak a nyugdíjszabályok – mondta kérdésre válaszolva Árok Kornél. Ezen túl hajlandók európai uniós fórumokra is kivinni az ügyet, mivel ez nem csak a rendvédelmi dolgozók érdekeit védi, hanem a magyar állampolgárokét is - hangoztatta. Holecz Gábor szerint a demonstárció a minimum – ezen túl minden, törvényes nyomásgyakorlást is bevetnek majd a kormányzattal szemben, ha szükségessé válik – hangzott a beszélgetésben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.