Világgazdaság Online

– Kezdjük egy formabontó kérdezz-felelekkel. Mondok önnek olyan társadalmi rétegeket, csoportokat, amelyek bizonyos okok miatt sokat szerepeltek az elmúlt időszakban a sajtóban. Kérem, mondja el, ki mire számíthat öntől. Orvosok és rezidensek?

– Pedagógusok?

– Velük ugyanez a helyzet. A tervezett életpályamodellt el akarjuk indítani. Ennek két része van. Az egyik a pénzügyi, vagyis a béremelés, aminek meg akarjuk teremteni a feltételeit. A másik a szakmai előrejutási feltételrendszer, amivel a szakma presztízsét emeljük, és ami a minőségjavítás irányába mozdítja a rendszert.

– Ebben a kérdésben a Nemzetgazdasági Minisztériummal, NGM-mel kell majd megharcolnia. Ki fog állni a programért?

– Nincs más választás. Szerintem az NGM-ben is megvan az érzékenység, ők is tudják, hogy ha az emberi erőforrásba nem fektetünk be, az a gazdaság rovására megy. Nemzetgazdasági növekedés nincs kiművelt emberfők nélkül. Az oktatás a legfontosabb gazdasági tényező, bízom benne, hogy a gazdasági tárca is így látja.

– Javítson ki, ha tévedek, de én úgy láttam, hogy az elmúlt hónapokban az oktatási államtitkárság döntései ütköztek leginkább társadalmi ellenkezésbe. A felsőoktatási keretszámok szűkítésétől a diplomások röghöz kötéséig számos példát lehet mondani erre. Hoffmann Rózsa járhatja tovább a saját útját, vagy megpróbálja kicsit eltéríteni ettől?

– Nagyon fontos dolognak tartom, hogy összehangoljuk a tárcák érdekeit azoknak az érdekeivel, akikre a tevékenységük vonatkozik. Hogy hol lesz egyetem, milyen egyetem lesz, az legalább ugyanannyira gazdasági kérdés, mint szociális vagy egészségügyi, illetve azzal is összefügg, hogy milyen állapotok vannak az adott vidéken. Őszintén szólva nem gondolkoztam azon, hogy ennek az államtitkárságnak az élén változtatni kellene, de arra, hogy jobban összehangoljuk a munkánkat, véleményem szerint szükség van.

– Mit tud ígérni a leszakadó falvaknak, elnéptelenedő vidékeknek?

– Elindítottunk egy program kidolgozását kétszáz falu munkanévvel. A falvak azok a civilizációs végpontok, ahol ha nem emberhez méltó az élet, akkor az elvándorlással egyfajta „belső Trianont” hozunk létre, az országnak lesz egy olyan perifériája és vidéke, amelyről lemondunk, miközben pedig más területeken prosperál a gazdaság. Kulcskérdés a vidék fejlesztése, nyilván a másik minisztériummal együttműködve. Minderre nagy lehetőséget nyújt a közös tárca: az egészségügyi ellátást, a szociális ellátórendszert, az oktatást, a lelki közösségek megerősítését együtt tudnánk kezelni ezeken a vidékeken, hiszen az egyházak is ide tartoznak. Ha komplex módon próbáljuk megállítani azoknak a falvaknak a lecsúszását, ahol még van reprodukciós képesség, gyermekek születnek, és van esély arra, hogy ott tartsuk az iskolát, orvost, lelkipásztort, akkor ezt meg kell lépni. Ennek segítségével ezek a területek fejlődésnek indulhatnak.

– A komplex kezelést említette. Én hadd közelítsem meg ezt egy másik irányból: a leszakadó falvak problémáját nehéz különválasztani a segélyezettek, munkanélküliek világától, nehézségeitől. Az ő számukra várható változás?

– Az előbb a középszintről beszéltünk, a lecsúszás előtti állapottól, ez a kérdés pedig a már teljesen leszakadottakra irányul. Számukra a közfoglalkoztatásban szeretnénk olyan esélyeket kínálni, hogy legyen kitörési lehetőség. A közmunka mellé képzést is párosítunk, a programokban részt vevők közül akiknek nincs meg az általános iskolai végzettsége, azok el tudják majd végezni a nyolc osztályt, akiknek nincs szakmájuk, azok szakmát tudnak tanulni, hogy ne a közfoglalkoztatás legyen számukra a munka világában elérhető maximum.

– Ha szociológiai értelemben még lejjebb megyünk a még nehezebb helyzetben lévőkig, eljutunk a romákig. Azonbelül is a roma felzárkóztatás szükségességéig.

– Valóban ők vannak a legnehezebb helyzetben, de ez nem csak rájuk érvényes, hiszen ma már minden második ember, aki mélyszegénységben él, az nem roma származású magyar ember. Nem az etnikai hátteret kell nézni, hanem a kiszolgáltatottságot, amin segíteni kell. Vannak speciális programjaink, melyek egy következő generációnál, a gyermekeknél próbálja iskolai integrációval kezelni az ügyet annak érdekében, hogy nekik ne kelljen a szüleik sorsában osztozniuk. Az elmúlt húsz év legnagyobb ösztöndíjrendszerét állítottuk fel az elmúlt évben. Ez teljesítményre ösztönöz. Ami fontos dolog: ha az állam nyújt valamit, akkor várjon el cserébe teljesítményt, egyébként nincs előrelépés.

– Az eddigi beszélgetés is jól mutatja, hogy rendkívül szerteágazó a tárca feladatrendszere, ráadásul most kapott öt új területet – társadalmi felzárkóztatás, civil kapcsolatok, egyházak, nemzetiségpolitika, roma integráció – elődjéhez képest. Tudni fogja mindezt kezelni?

– Nagyképűen hangozhat, de ez a minisztérium lényegében egy kisebb kormány. Ezt megbeszéltük a miniszterelnök úrral is, tehát ő nem gondolja, hogy az ő székére pályázom. De így kell működtetni a közigazgatási tárcát, a nemzetgazdasági tárcát is, melyek szintén hatalmas területeket integrálnak. Nagy hatalmi csomópontokban gondolkodunk a kormányban, hogy az a gyors átalakulás, amivel az intézményrendszert – nyugdíjrendszert, oktatást, egészségügyet – megreformáljuk, sikeres legyen. A megegyezéseknek, kompromisszumoknak alsóbb szinten kell megszületniük, hogy a minisztériumok már tényleg csak a stratégiai kérdésekben kell döntsenek.

– Lesz minderre elég pénz? Az orvosoknál, tanároknál már említettük ezt a kérdést, de összességében hogy fog tudni megküzdeni az NGM-mel?

– Kicsit vonatkoztassunk el Magyarországtól. Tud olyan országot Európában, ahol tudják, milyen lesz a jövő évi költségvetés? Ha elindulunk Spanyolország, Olaszország, Görögország felé vagy északra, mondjuk Írországba, azt látjuk, hogy megrendült a státuszbiztonság, amit eddig a költségvetésből biztosítottak. Ez egy komoly küzdelem, csapataink harcban állnak, és mindent meg fogok tenni, hogy az ország teherbíró képessége és emberierőforrás-igénye anyagi területen is összhangba kerüljön egymással.