BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális februári hiányról számolt be a gazdasági minisztérium

ÁHT Az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi hiánya 337,0 milliárd forintra teljesült – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezen belül a központi költségvetés 360,4 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 11,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 12,2 milliárd forintos szufficittel zártak. 2012. február hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 393,9 milliárd forint volt.

A 841,8 milliárdos 2013-as éves előirányzat 40,3 százaléka teljesült az év első két hónapjában, összesesn 339,5 milliárd forintos hiány jött össze. Annak ellenére lett jelentős a deficit, hogy januárban még kedvező állapotot tükrözött a büdzsé. Az év első hónapjában 2,5 milliárd forintos deficitet láthattunk.

A februári deficit nagyrészt a magas kamatkiadásokkal magyarázható, és ebben a hónapban ez a tétel mindig jelentősen növeli a hiányt. Az egész évre tervezett bevételek 15,1, a kiadások 16,4 százaléka teljesült februárig.

Az, hogy az idei évre tervezett hiány 40,3 százaléka jött össze az első két hónapjában, feszes gazdálkodást kívánhat az új gazdasági minisztertől az év további részében. Egyes tételek teljesülését továbbra is nagy bizonytalanság övez – e-útdíj, szuperkasszák –, ami növeli a kiigazítási igényt. Az Európai Bizottság 3,4 százalékos GDP-arányos hiányt vár erre az évre, vagyis valószínűleg további költségvetési lépéseket kell hoznia a kormánynak, ha ki akar kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól.

Varga Mihály, az új gazdasági miniszter a napokban azt mondta, hogy egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.